Tizenötödik fejezet: A kivégzés napja

Sylar elégedetten sétált a trónterembe. Tudta, hogy ott fogja találni Alex-et, akivel vámpírlétük kezdete óta jóban voltak, hiszen ugyan olyan nézeteket vallanak mindketten. Ugyanúgy látják a világot, és ellenségeik is ugyanazok.

Persze volt olyan, hogy a makacs Alex nem fogadta meg barátja, Alex tanácsait, pedig Sylar figyelmeztette őt, hogy testvére, Anton a trónra pályázik.

-Alex. –biccentett mosolyogva, és a férfi elé sétált.

-Sylar. Remélem elégedett vagy Elle-lel. –vigyorgott Alex, majd kezet fogtak. A férfi arckifejezése arról árulkodott, hogy nagyon is elégedett.

-Egy kicsit még vadóc a szőkeség, de hamar megpuhítom. –nevettek össze, és Alex megveregette barátja vállát. –És te meg az a nő? –kérdezett vissza most komolyabban. –Soha nem láttalak még ilyennek.

-Milyennek? –kérdezte nagyképűen Alex. –Ugyan. Csak azt akarom, hogy ne nyafogjon, ha meg akarom dugni. –most komoran nézett barátjára, és nem tudta, hova akar kilyukadni a férfi. –Egyébként is, már egy ideje nem is láttam. –mondta elgondolkodva. A napokban elzárta mindenfajta jóérzését mindenki felé. Várt a pillanatra, amikor a vérfarkasok királya, Kevin, szembeszáll vele, hogy visszakapja féltett lányát, és a többi vérfarkast is.

Kevin több alkalommal is küldött pár vérfarkast a vámpírok területére, de mind kudarcot vallott.

-Kevin-nek nem lesz vér a pucájában, hogy eljöjjön a kislányáért, és az enyém lesz a trón. –szólalt meg Alex. –Holnap megrendezzük a kivégzést. Megöljük a kutyákat. Az összeset. –szemeiben düh tükröződött, és a győzelem teljesen átvette az uralmat elméje felett.

-Natalie-nak el fogod mondani? Eléggé összebarátkoztak Lena-val az utóbbi időben. Elle-lel és Lena-val minden nap beszélnek. –Sylar elgondolkodva mondta ki a szavakat, és összekulcsolta a kezét a háta mögött.

-Nem. Nem gondolom, hogy tudnia kéne róla. Majd azt mondom neki, hogy elszöktek, és így megszűnik a barátságuk Lena-val. –válaszolta érdektelenül a férfi.

Másnap:

Idő közben Elle-lel és Lena-val is egyre többet találkozhattam. Úgy gondoltam, hogy talán Alex szíve egy kicsit meglágyult, de még mindig nem jött be a szobámba. A rabszolgája vagyok, ez az igazság, amit be kellett látnom.

Azonban itt jó dolgok is, ez pedig az volt, hogy megismerkedtem Lena-val. Ha nem kerültem volna történtek ide, sosem találkozunk, habár nem ilyen körülmények között képzeltem egy barátság kezdetét.

Amikor Elle-nek szóba hoztam Sylar-t, Alex bizalmasát, néha igazán mérges volt, mintha utálná, de néha úgy láttam, nem a méregtől pirul, hanem valami egészen más miatt vörösödött el a feje.

Azonban egy nap, amikor éppen nem volt Elle és Lena a szobámba, valami olyan szörnyű dolgot láttam a szobám ablakából, amire nem is gondoltam volna.

Elkeseredetten néztem, ahogy a vérfarkasokat kivezetik a várból, hogy minden vámpír lássa, ahogy kivégzik őket. Könnyek szöktek a szemembe, mert tudtam, kevés vagyok ahhoz, hogy megváltoztassam Alex-et.

Csalódottan néztem, ahogy feláll valami színpad-szerű emelvényre, és beszédet mond, hogy aztán a halálba küldje a vérfarkasokat, köztük Lena-t.

-Vámpírok! Fajtársaim! –szólította meg az egybegyűlt tömeget.

Tudom, már régen láttatok engem, és azt is tudom, hogy a testvérem, Anton átvágott titeket. Szebb jövővel kecsegtetett titeket, de nem teljesítette ígéretét. –miközben Alex beszélt, a vámpírok egyre csak gyűltek. Az egyik ablakon láttam, hogy Anton kinéz, és amint meglátta, hogy mi készül, lejön a térre.

-De nem kell tovább tűrnötök. A vámpíroktól ismét mindenki ugyanúgy rettegni fog, mint hajdanán. –vigyorodott el Alex, és az egybegyűlt tömeg éljenző tapsviharát élvezte.

-Ehhez azonban az kell, hogy most megválasszatok királyotoknak. –sétálgatott a színpadon, és a háta mögött álló, bekötött szemű vérfarkasokra nézett. –A vérfarkasok az óta tesznek kárt a birodalomban, amióta engem bezártatok a vámpírok börtönébe. Ezért arra gondoltam, hogy az ő haláluk megfelelő bizonyíték lesz számotokra a hűségemről, és az alázatomról. –mondta, mire a vámpírok, akik a farkasok mögött álltak, levették a szemükről a kendőt.

Ekkor érkezett meg Anton is, aki a vámpírtömeget nézte, és szitkozódva ment fel a színpadra testvére mellé, de a vérfarkasok ekkor már egyszerre kiáltották, hogy „Megválasztunk”.

-Nos, nem tudom, hogy mi a fene folyik itt, és nem tudom, hogy honnan szerezted ezeket a korcsokat… -mondta indulatosan, majd megfordult a farkasok felé. Valami miatt abba hagyta egy kis időre mondandóját, és Lena-t nézte. A lány kissé el is pirult, ahogy láttam, de aztán Anton ismét a tömegre nézett. -…de azonnal el kell engednünk őket. –láttam, hogy valami zavarba ejti, de hogy mi, azt nem tudtam. –Kevin király ide fog jönni a várba. Nem mintha félnék tőle, hiszen ő is csak egy kutya, de a birodalom érdekében, el kell engednünk őket… -mondta indulatosan, majd testvére felé ment.

-Hm, úgy látom, megérkezett a másik Mihalkov is. –mosolyodott el Alex.

-A trón azé, akit megválasztanak, tehát belátom, hogy most te győztél. –válaszolta kimérten Anton. –Ezt a kis barnát viszont elvinném, hogy engem szolgáljon. –vigyorodott el, majd Lena mellé sétált, és megsimogatta arcát, mire a lány elég mérgesen próbált kitérni a férfi keze elől.

-Az a lány a vérfarkasok királyának a lánya. –mondta hangosan, hogy mindenki hallja. –Most hogy így elgondolkodom, nem is tudom, hogy mi lenne jobb a királyságnak. Ha Kevin látja, hogy a lánya szenved, legyengülhet. Nem fog tudni koncentrálni, csak a lánya kimenekítésére. –gondolkodott el maga elé motyogva.

-Arra a döntésre jutottam, hogy a vérfarkasok életben maradnak, de csakis azért, hogy Kevin szenvedjen. –jelentette ki Alex, és Anton-ra szegezte a tekintetét. Úgy gondoltam, hogy nem csak ez állhat a háttérben, bár azt nem tudtam, hogy miért gondolom ezt.

Aznap este Alex a szobámba jött, mire én kérdőn ránéztem.

-Miben segíthetek? –kérdeztem összeráncolt homlokkal, miközben ő közeledett felém. –Tán csak nem belátod, hogy nagyot hibáztál?

-Azt nem, ugyanis nem érzem, hogy hibáztam volna. –válaszolta beképzelten, mire én megráztam a fejem, amolyan „sosem fogsz megváltozni”-szerűen, majd hátrébb léptem, de ő vámpír sebességgel elém állt, és hevesen megcsókolt.

Már többször is próbáltam, de értelmetlennek tűnt ellenállni neki, mert hiába is haragudtam rá, valami miatt mégis vonzódtam hozzá, és teljesen kikapcsolt az agyam, ha megcsókolt. Most is ez történt. Teljes kábulatban csókoltam vissza neki, miközben kezei kalandoztak a testemen, és bele is nyögtem a csókba. Egyre hátrált velem, bár én nem igazán tudtam, csak sejtettem, hogy az ágy felé veszi az irányt. Minden esetre most megbíztam benne, mint ahogy eddig még sosem. Ebben biztosan az is közre játszott, hogy nem ölte meg Elle-t, és a vérfarkasokat sem. Kissé ügyetlenül kigomboltam az ingjét, és segítettem kibújni belőle, de aztán hírtelen elszakadtam tőle.

-Várj. –mondtam, mert ekkor valami gondolat a fejembe szökött. –Mi volt a hotel neve, ahol megszálltunk az első éjszakán, amikor elraboltál minket? –kérdeztem bizalmatlanul, de a csóktól még mindig kótyagosan.

-Monroe 4 Stars Hotel. –válaszolta Alex, és ettől kicsit megnyugodtam. Ha ezt az információt tudja, akkor ő nem Anton. Ismét megcsókoltam őt, és levettem ruháimat.

Alex eközben hevesen csókolta nyakam, majd egyre lejjebb haladt, egészen melleimig. Felsóhajtottam, ahogy ajkai mellkasomon, majd mellbimbóimon haladtak, és nyelvével is izgatja őket. Aztán hírtelen tovább haladt, de semmit nem sietett el. Mire combom belső feléhez ért, éreztem, hogy nedvességem lefolyik combom között, de ekkor sem kímélt, csak apró csókokat adott belső combomra, majd a szeméremajkakra.

-Kérlek. –sóhajtottam fel, és felé nyomtam a csípőm. Teljesen kész voltam attól, amit művelt, és mikor forróságomhoz ért a nyelve, nyögnöm kellett.

Úgy tűnt, kötélből vannak az idegei. Soha el nem szakadó kötélből, mert olyan lassan körözött csiklómon, hogy az őrjítően hatott rám. S ehhez csatlakoztak ujjai, melyeket hüvelyembe helyezett, és lassan nyomkodta hasam felé érzékeny húsomat.

Egyre szaggatottabban vettem a levegőt, és éreztem, hogy hamarosan elhatalmasodik rajtam az élvezet. Remegő testtel, hosszan élveztem el, és most még az sem ejtett zavarba, hogy ő ezt végignézi.

Miután kicsit lenyugodott a testem, ismét felém kerekedett, és belém hatolt hatalmas férfiasságával, és gyors tempóban mozogni kezdett bennem. Állatias szexbe váltottunk, de nem bántam. Teljesen átadtam magam neki, és ezt most nem is bántam meg. A gyors tempónak az lett a vége, hogy ő is elélvezett, majd mellém feküdt, és én mellkasára hajtottam a fejem. Pár órával később kimentem az erkélyre egy kis friss levegőt szívni. Ebben a kis szobában nem volt más hely erre, mint az erkély. Egészen kihajoltam, hogy lássam a várost magam alatt, és ekkor megláttam egy férfit, aki sétálgatott az utcán. Arca rettentően sápadt volt, és úgy járkált, mint egy élő hulla. Nagyon sovány volt, és arca csontos volt. Szinte lógott róla a bőr.

- Mi történt vele? –kérdeztem Alex-től, aki utánam jött, mire ő is a férfire nézett.

- Ez egy elég szomorú történet. –mondta Alex, majd bement a szobába. Kíváncsi voltam, hogy mi lett vele, így én is követtem. –Ő ott Jack. –mondta el a nevét, majd folytatta.

- Jack belevésődött egy nőbe 1100 évvel ezelőtt. Tisztán emlékszem arra a napra. Azt mondta, hogy most igazán boldog, én pedig kinevettem, hiszen azelőtt nem láttam ilyennek. Vérszomjas és kegyetlen vámpír volt, mint mi. Élvezte az életet, amelyet vámpírként élhetett. De aztán már csak ez a nő, Rosa volt neki, akit mindenkinél jobban szeretett, bár nem volt nehéz, hiszen azelőtt senkit sem szeretett. Viszont az évek során a nő egyre öregebb lett, Jack viszont nem öregedett, amit Rosa nem tudott elviselni, akármennyire is szerette viszont Jack-et, ezért át akart változni, de Jack nem akarta, hogy vámpír legyen. Egy napon Jack úgy találta otthon őt, hogy az erei fel vannak vágva. Próbálta átváltoztatni őt, de ekkor már nem ment. Akármit is tett, a lány többé nem kelt fel. –mesélte el Alex.

-Azóta ilyen. Semmivel nem lehet jobb kedvre deríteni, és már többször próbálta magát megölni, de a vámpírok nehezen tudnak véget vetni az életüknek. –tette hozzá, majd elgondolkodva mögém lépett, és hátulról átölelve megcsókolta a nyakam.

Nagyon megsajnáltam azt a vámpírt, de nem tudtam, hogy hogyan tudnék neki segíteni. Valószínűleg sehogyan, hiszen ez a bevésődés dolog nem olyasmi, amin segíteni lehetne. Legalábbis azokból a dolgokból, amiket megtudtam, erre következtettem.

Rövid időn belül visszafeküdtem az ágyba, és elnyomott az álom. Úgy hittem, hogy Alex a saját szobájában fog aludni, így nem is számítottam arra, hogy reggel ott találom.