Mikor megláttam az ágyban
Alex-et, ellágyultan mosolyodtam el. Most egészen angyalinak tűnt, habár tudtam,
hogy lehetetlen, hogy megváltozzon. Minden esetre nem ölte meg a vérfarkasokat,
és ez számomra elég indok volt, hogy így nézzek rá.
Azért kicsit kizökkentem,
hiszen láttam, hogy ébredezik, ezért most felültem, és készültem a reggeli
zuhanyomra. Mikor azonban ki akartam kelni az ágyból, Alex ujjai visszafogtak
ebben, ugyanis azok rákulcsolódtak a csuklómra.
- Hova mész?
- Megzuhanyozom, aztán
Elle szobájába megyek. –válaszoltam felé fordulva. –Lena azt hiszem, be akar
mutatni valakit.
- Értem. Rendben, menj
csak. Végül is nem tilthatom meg, hogy Lena-val barátkozz.
Csak egy rosszalló
pillantásra volt időm, hiszen siettem megzuhanyozni, majd mentem is Elle
szobájába, ahol már Lena is ott volt, és még egy férfi is. A férfi úgy nézett
ki, mint egy valóságos szekrény. Izmos testalkata volt, ez még a pólóján
keresztül is kitűnt, de arca kisfiús volt a szőke tincsek miatt.
Arra mentem be, hogy
mindannyian nevetnek valamin, és kicsit én is elmosolyodtam jókedvükön.
- Sziasztok. –köszöntem
nekik, és leültem az ágy egy részére, ahol ők is ültek.
- Szia Natcy. –köszönt
vissza Elle mosolyogva, és egyből utána Lena is megszólalt. Olyan izgatott
volt, mintha kávét ivott volna, márpedig az nem lett volna jó ötlet.
- Végre itt vagy. –ütötte
össze a tenyerét boldogan, majd Kellan-ra nézett, és rám. –Ő Kellan. Na? Hogy
tetszik? –kérdezte azonnal, mire én elcsodálkozva vakargattam a fejem. Kicsit
zavarba is estem ettől a lerohanástól, de valamit csak ki kellett nyögnöm, így
össze is szedtem magam, és válaszoltam:
- Szia Kellan. –köszöntem
neki, majd egy rosszalló pillantást vetettem Lena-ra. Még sosem néztem így rá,
és látta Elle, hogy jobb lesz közbe avatkozni.
- Egyébként hogy vagy?
Bánt az a vámpír? –kérdezte, mire megnyugodtam. Most már csak nem hozza fel
Lena a Kellan-témát.
- Nem, sőt valahogy kezd
olyan emberi lenni a szemembe.
- Na azért ne bízzuk el
magunkat. Vámpírokban sosem bízhatunk. –válaszolta morgolódva Elle, és gyanús
tekintettel méregetett. –Elkábított?
- Dehogy is. –vágtam rá,
de eközben muszáj volt elmosolyodnom. Elle nem változott semmit, és ennek
nagyon örültem. –Sylar tett ilyet? –kérdeztem piszkálódva, mire ő mérgelődve
nézett rám.
- Nem értem azt a vámpírt.
–vágta rá, és észre sem vette, hogy nem a kérdésre válaszolt. –Néha olyan
gyengéd, és kedves… -mosolyodott el picit. –Néha viszont egy igazi barom. –tette
hozzá ismét haragosan. Azt azonban észrevetten, hogy folyton csak elpirultan
nézelődik.
- Itt szerelem van a
levegőben. –szólalt meg hírtelen Kellan, és felvonta a szemöldökét. –Én sosem
leszek szerelmes egy vámpírba sem. Ha belevésődök egybe, inkább kinyíratom
magam.
- Ez nem vicces. –Lena
olyan erővel csapott barátjára, hogy azt hittem, eltörik a karja, de Kellan-nak
semmi baja nem volt, csak felnevetett.
- Nincs itt semmiféle
szerelem. Utálom azt a mamlaszt. –tette karba a kezét Elle. –Hagyjuk is ezt a
témát. –tette hozzá, és elhúzta a száját.
Még egy jó ideig
beszélgettünk mindenféle dologról, ami eszünkbe jutott, amikor hírtelen hangos
zajra lettünk figyelmesek. Zavartan néztünk össze, majd az ablakhoz mentem. A
kapunál egy egész seregnyi vérfarkas vicsorgott. A vámpírok most egyszerre
kapták a fejüket a kapu felé, és most engem i nyugtalanság fogott el. A
szabadulásomra vártam, most mégis nyomasztónak éreztem, hogy el kellene menni
innen a farkasokkal. Homlokomhoz kaptam a kezem, é azon gondolkodtam, vajon
teljesen megőrültem e az évek óta tartó rabságban.
- Mi a fene? –motyogtam
magam elé, majd Lena-ra és Kellan-ra kaptam a fejem. –Itt vannak a vérfarkasok.
Mikor ezeket a szavakat kimondtam,
Kellan és Lena egyszerre pattantak fel, de csak a férfi ujjongott kitörő
lelkesedéssel.
- A ruháim. –szólalt meg
egyszer csak Lena. –Találkoznom kell Anton-nal, és el kell kérnem tőle a
ruháimat.
Nem értettem, mi történt
vele, de szemében gyülekezett egy épp lefolyni kézülő könnycsepp. Aztán
hírtelen megfordult, és futni kezdett.
- Várj, Lena. –szóltam
utána, de Lena nem fordult vissza. Ráadásul Kellan csak úgy szó nélkül
lelépett. Percek teltek el, és mi nem tudtuk, hogy mi tévőek legyünk. Aztán egyszer
csak meghallottam Lena hangját.
- Az ajtóhoz. –kiabálta,
miközben felénk futott. Cipői kopogása hangosan visszhangzott a padló kövein.
- Mi? –szólalt meg Elle,
és nézte, ahogy a lány kétségbeesve fut feléjük.
- Azonnal be kell csuknunk
az ajtót. A vérfarkasok meg fognak titeket ölni.
Lena szavai olyan erővel
hatolt az elmémbe, hogy egy kicsit leblokkoltam, de aztán muszáj volt
összeszednem magam. Elle a szoba bejáratához ment, de amint odaért, még
sietősebbre fogta. A hosszú folyosó végén egy vérszomjas farkas futott felénk.
- Gyorsan. –visított Lena
kétségbeesetten, és Elle sietve becsukta az ajtót. Éppen, hogy be tudta csukni,
a sötét szőrű szörnyeteg éppen azután vágódott neki az ajtónak.
- A vérfarkasok nem tudnak
magukról, ha átváltoznak. –mondta Elle, miközben a fejéhez kapott.
- Ki kell jutnunk innen.
–állapítottam meg összeszorított öklökkel, és az ajtóhoz léptem. Talán órák is
eltelhettek, ameddig a vérfarkas az ajtó előtt dühöngött, de aztán hírtelen
csend lett.
Rényire nyitottuk az
ajtót, de nem láttunk senkit. Elle nagyot sóhajtott, és gondolataiba mélyedt.
Azt gondoltam, hogy azon gondolkodik, hogyan juthatnánk ki innen, de amikor
megszólalt, egyből tudtam, hogy nem ez a gond.
- Mi lehet most Sylar-rel?
–kérdezte, miközben arcom nézte. –Azt hiszem, egy kicsit aggódom. –a felismeréstől
elpirosodott az arca. Más esetben ez vicces lett volna, hiszen mindig csak szidta
a férfit, most azonban ettől csak én is még szomorúbb lettem. Mit csinálhat
most Alex?