2014. december 31., szerda
2014. november 14., péntek
Tizenötödik fejezet: A kivégzés napja
Sylar elégedetten sétált a
trónterembe. Tudta, hogy ott fogja találni Alex-et, akivel vámpírlétük kezdete
óta jóban voltak, hiszen ugyan olyan nézeteket vallanak mindketten. Ugyanúgy
látják a világot, és ellenségeik is ugyanazok.
Persze volt olyan, hogy a
makacs Alex nem fogadta meg barátja, Alex tanácsait, pedig Sylar figyelmeztette
őt, hogy testvére, Anton a trónra pályázik.
-Alex. –biccentett
mosolyogva, és a férfi elé sétált.
-Sylar. Remélem elégedett
vagy Elle-lel. –vigyorgott Alex, majd kezet fogtak. A férfi arckifejezése arról
árulkodott, hogy nagyon is elégedett.
-Egy kicsit még vadóc a
szőkeség, de hamar megpuhítom. –nevettek össze, és Alex megveregette barátja
vállát. –És te meg az a nő? –kérdezett vissza most komolyabban. –Soha nem
láttalak még ilyennek.
-Milyennek? –kérdezte
nagyképűen Alex. –Ugyan. Csak azt akarom, hogy ne nyafogjon, ha meg akarom
dugni. –most komoran nézett barátjára, és nem tudta, hova akar kilyukadni a
férfi. –Egyébként is, már egy ideje nem is láttam. –mondta elgondolkodva. A
napokban elzárta mindenfajta jóérzését mindenki felé. Várt a pillanatra, amikor
a vérfarkasok királya, Kevin, szembeszáll vele, hogy visszakapja féltett
lányát, és a többi vérfarkast is.
Kevin több alkalommal is
küldött pár vérfarkast a vámpírok területére, de mind kudarcot vallott.
-Kevin-nek nem lesz vér a
pucájában, hogy eljöjjön a kislányáért, és az enyém lesz a trón. –szólalt meg
Alex. –Holnap megrendezzük a kivégzést. Megöljük a kutyákat. Az összeset. –szemeiben
düh tükröződött, és a győzelem teljesen átvette az uralmat elméje felett.
-Natalie-nak el fogod
mondani? Eléggé összebarátkoztak Lena-val az utóbbi időben. Elle-lel és
Lena-val minden nap beszélnek. –Sylar elgondolkodva mondta ki a szavakat, és
összekulcsolta a kezét a háta mögött.
-Nem. Nem gondolom, hogy
tudnia kéne róla. Majd azt mondom neki, hogy elszöktek, és így megszűnik a
barátságuk Lena-val. –válaszolta érdektelenül a férfi.
Másnap:
Idő közben Elle-lel és
Lena-val is egyre többet találkozhattam. Úgy gondoltam, hogy talán Alex szíve
egy kicsit meglágyult, de még mindig nem jött be a szobámba. A rabszolgája
vagyok, ez az igazság, amit be kellett látnom.
Azonban itt jó dolgok is,
ez pedig az volt, hogy megismerkedtem Lena-val. Ha nem kerültem volna történtek
ide, sosem találkozunk, habár nem ilyen körülmények között képzeltem egy
barátság kezdetét.
Amikor Elle-nek szóba
hoztam Sylar-t, Alex bizalmasát, néha igazán mérges volt, mintha utálná, de
néha úgy láttam, nem a méregtől pirul, hanem valami egészen más miatt
vörösödött el a feje.
Azonban egy nap, amikor
éppen nem volt Elle és Lena a szobámba, valami olyan szörnyű dolgot láttam a
szobám ablakából, amire nem is gondoltam volna.
Elkeseredetten néztem,
ahogy a vérfarkasokat kivezetik a várból, hogy minden vámpír lássa, ahogy
kivégzik őket. Könnyek szöktek a szemembe, mert tudtam, kevés vagyok ahhoz,
hogy megváltoztassam Alex-et.
Csalódottan néztem, ahogy
feláll valami színpad-szerű emelvényre, és beszédet mond, hogy aztán a halálba
küldje a vérfarkasokat, köztük Lena-t.
-Vámpírok! Fajtársaim!
–szólította meg az egybegyűlt tömeget.
Tudom, már régen láttatok
engem, és azt is tudom, hogy a testvérem, Anton átvágott titeket. Szebb jövővel
kecsegtetett titeket, de nem teljesítette ígéretét. –miközben Alex beszélt, a
vámpírok egyre csak gyűltek. Az egyik ablakon láttam, hogy Anton kinéz, és
amint meglátta, hogy mi készül, lejön a térre.
-De nem kell tovább
tűrnötök. A vámpíroktól ismét mindenki ugyanúgy rettegni fog, mint hajdanán.
–vigyorodott el Alex, és az egybegyűlt tömeg éljenző tapsviharát élvezte.
-Ehhez azonban az kell,
hogy most megválasszatok királyotoknak. –sétálgatott a színpadon, és a háta
mögött álló, bekötött szemű vérfarkasokra nézett. –A vérfarkasok az óta tesznek
kárt a birodalomban, amióta engem bezártatok a vámpírok börtönébe. Ezért arra
gondoltam, hogy az ő haláluk megfelelő bizonyíték lesz számotokra a hűségemről,
és az alázatomról. –mondta, mire a vámpírok, akik a farkasok mögött álltak,
levették a szemükről a kendőt.
Ekkor érkezett meg Anton
is, aki a vámpírtömeget nézte, és szitkozódva ment fel a színpadra testvére
mellé, de a vérfarkasok ekkor már egyszerre kiáltották, hogy „Megválasztunk”.
-Nos, nem tudom, hogy mi a
fene folyik itt, és nem tudom, hogy honnan szerezted ezeket a korcsokat…
-mondta indulatosan, majd megfordult a farkasok felé. Valami miatt abba hagyta
egy kis időre mondandóját, és Lena-t nézte. A lány kissé el is pirult, ahogy
láttam, de aztán Anton ismét a tömegre nézett. -…de azonnal el kell engednünk
őket. –láttam, hogy valami zavarba ejti, de hogy mi, azt nem tudtam. –Kevin
király ide fog jönni a várba. Nem mintha félnék tőle, hiszen ő is csak egy
kutya, de a birodalom érdekében, el kell engednünk őket… -mondta indulatosan,
majd testvére felé ment.
-Hm, úgy látom,
megérkezett a másik Mihalkov is. –mosolyodott el Alex.
-A trón azé, akit
megválasztanak, tehát belátom, hogy most te győztél. –válaszolta kimérten
Anton. –Ezt a kis barnát viszont elvinném, hogy engem szolgáljon. –vigyorodott
el, majd Lena mellé sétált, és megsimogatta arcát, mire a lány elég mérgesen
próbált kitérni a férfi keze elől.
-Az a lány a vérfarkasok
királyának a lánya. –mondta hangosan, hogy mindenki hallja. –Most hogy így
elgondolkodom, nem is tudom, hogy mi lenne jobb a királyságnak. Ha Kevin látja,
hogy a lánya szenved, legyengülhet. Nem fog tudni koncentrálni, csak a lánya
kimenekítésére. –gondolkodott el maga elé motyogva.
-Arra a döntésre jutottam,
hogy a vérfarkasok életben maradnak, de csakis azért, hogy Kevin szenvedjen.
–jelentette ki Alex, és Anton-ra szegezte a tekintetét. Úgy gondoltam, hogy nem
csak ez állhat a háttérben, bár azt nem tudtam, hogy miért gondolom ezt.
Aznap este Alex a szobámba
jött, mire én kérdőn ránéztem.
-Miben segíthetek? –kérdeztem
összeráncolt homlokkal, miközben ő közeledett felém. –Tán csak nem belátod,
hogy nagyot hibáztál?
-Azt nem, ugyanis nem
érzem, hogy hibáztam volna. –válaszolta beképzelten, mire én megráztam a fejem,
amolyan „sosem fogsz megváltozni”-szerűen, majd hátrébb léptem, de ő vámpír
sebességgel elém állt, és hevesen megcsókolt.
Már többször is próbáltam,
de értelmetlennek tűnt ellenállni neki, mert hiába is haragudtam rá, valami
miatt mégis vonzódtam hozzá, és teljesen kikapcsolt az agyam, ha megcsókolt.
Most is ez történt. Teljes kábulatban csókoltam vissza neki, miközben kezei
kalandoztak a testemen, és bele is nyögtem a csókba. Egyre hátrált velem, bár
én nem igazán tudtam, csak sejtettem, hogy az ágy felé veszi az irányt. Minden
esetre most megbíztam benne, mint ahogy eddig még sosem. Ebben biztosan az is
közre játszott, hogy nem ölte meg Elle-t, és a vérfarkasokat sem. Kissé
ügyetlenül kigomboltam az ingjét, és segítettem kibújni belőle, de aztán
hírtelen elszakadtam tőle.
-Várj. –mondtam, mert
ekkor valami gondolat a fejembe szökött. –Mi volt a hotel neve, ahol
megszálltunk az első éjszakán, amikor elraboltál minket? –kérdeztem
bizalmatlanul, de a csóktól még mindig kótyagosan.
-Monroe 4 Stars Hotel.
–válaszolta Alex, és ettől kicsit megnyugodtam. Ha ezt az információt tudja,
akkor ő nem Anton. Ismét megcsókoltam őt, és levettem ruháimat.
Alex eközben hevesen
csókolta nyakam, majd egyre lejjebb haladt, egészen melleimig. Felsóhajtottam,
ahogy ajkai mellkasomon, majd mellbimbóimon haladtak, és nyelvével is izgatja
őket. Aztán hírtelen tovább haladt, de semmit nem sietett el. Mire combom belső
feléhez ért, éreztem, hogy nedvességem lefolyik combom között, de ekkor sem
kímélt, csak apró csókokat adott belső combomra, majd a szeméremajkakra.
-Kérlek. –sóhajtottam fel,
és felé nyomtam a csípőm. Teljesen kész voltam attól, amit művelt, és mikor
forróságomhoz ért a nyelve, nyögnöm kellett.
Úgy tűnt, kötélből vannak
az idegei. Soha el nem szakadó kötélből, mert olyan lassan körözött csiklómon,
hogy az őrjítően hatott rám. S ehhez csatlakoztak ujjai, melyeket hüvelyembe
helyezett, és lassan nyomkodta hasam felé érzékeny húsomat.
Egyre szaggatottabban
vettem a levegőt, és éreztem, hogy hamarosan elhatalmasodik rajtam az élvezet.
Remegő testtel, hosszan élveztem el, és most még az sem ejtett zavarba, hogy ő
ezt végignézi.
Miután kicsit lenyugodott
a testem, ismét felém kerekedett, és belém hatolt hatalmas férfiasságával, és
gyors tempóban mozogni kezdett bennem. Állatias szexbe váltottunk, de nem bántam.
Teljesen átadtam magam neki, és ezt most nem is bántam meg. A gyors tempónak az
lett a vége, hogy ő is elélvezett, majd mellém feküdt, és én mellkasára
hajtottam a fejem. Pár órával később kimentem az erkélyre egy kis friss levegőt
szívni. Ebben a kis szobában nem volt más hely erre, mint az erkély. Egészen
kihajoltam, hogy lássam a várost magam alatt, és ekkor megláttam egy férfit,
aki sétálgatott az utcán. Arca rettentően sápadt volt, és úgy járkált, mint egy
élő hulla. Nagyon sovány volt, és arca csontos volt. Szinte lógott róla a bőr.
- Mi történt vele?
–kérdeztem Alex-től, aki utánam jött, mire ő is a férfire nézett.
- Ez egy elég szomorú
történet. –mondta Alex, majd bement a szobába. Kíváncsi voltam, hogy mi lett
vele, így én is követtem. –Ő ott Jack. –mondta el a nevét, majd folytatta.
- Jack belevésődött egy
nőbe 1100 évvel ezelőtt. Tisztán emlékszem arra a napra. Azt mondta, hogy most
igazán boldog, én pedig kinevettem, hiszen azelőtt nem láttam ilyennek.
Vérszomjas és kegyetlen vámpír volt, mint mi. Élvezte az életet, amelyet
vámpírként élhetett. De aztán már csak ez a nő, Rosa volt neki, akit
mindenkinél jobban szeretett, bár nem volt nehéz, hiszen azelőtt senkit sem
szeretett. Viszont az évek során a nő egyre öregebb lett, Jack viszont nem
öregedett, amit Rosa nem tudott elviselni, akármennyire is szerette viszont
Jack-et, ezért át akart változni, de Jack nem akarta, hogy vámpír legyen. Egy
napon Jack úgy találta otthon őt, hogy az erei fel vannak vágva. Próbálta
átváltoztatni őt, de ekkor már nem ment. Akármit is tett, a lány többé nem kelt
fel. –mesélte el Alex.
-Azóta ilyen. Semmivel nem
lehet jobb kedvre deríteni, és már többször próbálta magát megölni, de a
vámpírok nehezen tudnak véget vetni az életüknek. –tette hozzá, majd
elgondolkodva mögém lépett, és hátulról átölelve megcsókolta a nyakam.
Nagyon megsajnáltam azt a
vámpírt, de nem tudtam, hogy hogyan tudnék neki segíteni. Valószínűleg
sehogyan, hiszen ez a bevésődés dolog nem olyasmi, amin segíteni lehetne.
Legalábbis azokból a dolgokból, amiket megtudtam, erre következtettem.
Rövid időn belül
visszafeküdtem az ágyba, és elnyomott az álom. Úgy hittem, hogy Alex a saját
szobájában fog aludni, így nem is számítottam arra, hogy reggel ott találom.
2014. szeptember 13., szombat
Tizennegyedik fejezet: Egy barátság kezdete egy vérfarkassal
Amint kiment Alex a lány
szobájából, azonnal Anton-ba botlott.
- Te hallgatóztál? –szólt
gyűlölködve, és szemei haragtól izzottak.
- Ha tudni akarod, igen,
de remélem, tudod, hogyha el akartam volna bújni, akkor el tudtam volna.
–sétált lassan fel-alá Alex előtt. - Annyira lelassultál emiatt a nő miatt,
hogy az már fáj. –fintorodott el Anton, majd elvigyorodott.
- Nem kértem, hogy mondj
véleményt. –vett mély levegőt Alex, mintha erre szüksége lenne, de ezzel csak
magának ártott, ugyanis megint orrába szökött Natalie csábító illata, mely úgy
hatott rá, mint a drogosra a különböző szerek.
- Valóban nem. –vonta fel
a szemöldökét Anton, de a sétálást nem hagyta abba. –Csak nehogy véletlenül úgy
járj vele is, mint a királynővel. –most elkomorodott, de ugyan olyan
tekintettel méregette Alex-et.
- Tudom, hogy örülnél
neki, de ez többször nem fog megtörténni.
- Majd meglátjuk. –bólintott
Anton. –De ha nem haragszol, most mennem kell a királyság ügyeit intézni.
Ezzel a mondattal hagyta
faképnél a testvérét Anton. Valójában nem intézett semmiféle ügyet a királyság
ügyében, csak élvezte azt, ami ezzel együtt járt: a gazdagságot, a nőket, és az
élvezeteket. Alex azonban mérgének kitöltésére a vérfarkasokat használta, és
így hónapok teltek el.
- Mi a neved? –kérdezte
Alex agresszívan a legizmosabb vérfarkastól. A fiatal férfinek szőke rövid haja
volt, és arca most kissé meggyötört volt, mégis gúnyosan vigyorgott a vámpírra.
- Hát nem Mihalkov, az
biztos. –vonta fel szemöldökét, és unottan sóhajtott egyet. Kellan, a vérfarkasok
szőke szívtiprója, nem is tudja magáról, hogy mennyire rabul ejti a nőket
bátorságával és humorával. A mindig bajba keveredő fiú most maga elé köpött a
földre, majd ellensége szemébe nézett.
- Nagyon vicces vagy,
korcs. De az nevet, aki utoljára nevet. –mondta most nyugodtabb hangnemben,
majd megszorította a farkas vállát, mire az felordított fájdalmában. –Szóval
megkérdezem még egyszer, hogy hogy hívnak?
- Az nem számít, vérszopó.
–mondta most lihegve fájdalmában. Az adrenalin egyre feljebb ment benne, és
hirtelen kitört belőle a farkas. Vicsorogva ugrott Alex felé, de a láncok,
melyek fogva tartották, nem hagyták. Alex beleütött a farkas oldalába, mire
nagy nyekkenés hallatszott, és a földre rogyott a sérült.
- Lena-t vidd Natalie-hoz.
–mondta az egyik őrnek Alex, majd elfordult től a farkas felé. –Ja, és legyen
megfürdetve, és normális ruhába átöltöztetve. Viszont ne hagyjátok vele
egyedül. Nem biztos, hogy kiismertem ezt a fruskát.–mondta, majd felemelte a
farkast, és a cellába vitte a grabancánál fogva. Nem akarta bevallani, de
megbánta, hogy a lánynak azt mondta, hogy meg fogja ölni, azonban úgy érezte,
nem tud mit tenni agressziójával szemben, még ennyi idővel sem szabadulása
után. De azt is tudta, hogy valamiért nem akarja, hogy a lány szörnyetegként
tekintsen rá.
Natalie szemszöge:
- Mit akarsz itt, Alex?
–néztem a szemeibe, mikor kopogás nélkül bejött a szobába.
- Gondoltam csinálhatnánk
valami izgalmas dolgot mi ketten. –vigyorgott sunyin a férfi, miközben a szoba
közepére sétált.
-Hetekkel ezelőtt azt
mondtad, halott leszek, és azóta nem is jöttél ide. –mondtam felháborodva, és
megbántottan. –Na, nem mintha hiányzott volna egy vámpír, főleg te nem. –tettem
azért hozzá gyorsan.
-Attól még szexelhetek
veled. –mondta gúnyosan, mire én még jobban felháborodtam. Nem is tudtam, hogy
hogy képzeli ezt ez a vámpír.
-Tűnj a szobámból.
–mondtam, mintha nem is fogságban lennék itt tartva, és a szoba ajtaja felé
mutattam. Ekkor két vámpír őr bejött a szobába, akik egy alacsony termetű lányt
hoztak a szobába fején egy zsákkal. Emlékszem rá. Ő volt az a lány, aki a leginkább
visszabeszélt a vámpíroknak. Még csodálkoztam is, hogy ilyen bátor, kis termete
ellenére.
-Anton király. –hajoltak
meg előtte a szolgálók, mire én összeráncolt szemöldökkel, még dühösebben
néztem rá.
-Már megint te? Te….
–kezdtem volna bele, de aztán elhallgattam, hiszen tudtam, ha itt most
elkezdem, nem hagyom abba egyhamar. Egyébként pedig bármikor megölhetett volna,
így nem tartottam jó ötletnek a véget nem érő ócsárolást, még ha igazam lenne
sem.
Halk nevetése
felidegesített, de visszafogtam magam, míg kiment a szobából, és rosszallóan
csóválva fejem, néztem utána.
Miután Anton kiment a
szobából, az őrök lehúzták a lány fejéről a zsákot, majd ki is mentek szó
nélkül.
-Szia. –néztem rá
bizonytalanul, mert egy kicsit féltem, hogy annak ellenére is bántani akar,
hogy igyekeztem megvédeni a vérfarkasokat a halál elől, annak ellenére, hogy az
én szavam itt semmit nem ér.
-Szia. Te vagy Natalie,
igaz? –kérdezte a lány elvigyorodva. Csodálkoztam jókedve miatt, hiszen a
vámpírok fogva tartják, és ki tudja, mi lesz ennek a vége, másrészről viszont
kicsit megnyugtatott, hogy nem akar bántani, mert ha akarna, nem így
viselkedne.
-Igen, én vagyok. De…honnan
tudod a nevem? –kérdeztem összeráncolva homlokom.
-A világunkban mindenki
rólad beszél. –mondta elgondolkodva, majd ismét elvigyorodott. Ezen az
információn nagyon meglepődtem. mit beszélhetnek? És a legnagyobb kérdés, hogy
miért?
-Áh, értem. –mondtam elgondolkodva,
de aztán kizökkentett a gondolatomból.
-Egyébként Lena vagyok. –mondta,
majd hirtelen felém nyújtotta a kezét, mire én kezet ráztam vele. –Kösz, hogy
próbáltad meggyőzni a vérszívókat, hogy ne nyírjanak ki.
-Öhm…nincs mit…azt hiszem.
–mondtam zavartan. –Egy kicsit féltem attól, hogy bántani akarsz, de azt
hiszem, egy kicsit most megnyugtattál. –tettem hozzá, és elmosolyodtam.
-Én? Bántani? Áh, dehogy.
Apám mindig azt mondja, hogy a légynek sem tudnék ártani DIREKT. –mondta, és az
utolsó szót eléggé kihangsúlyozta. Gondolom arra gondolt, hogy majdnem megölt. –Tudod,
apám a nagy Kevin el fog jönni értünk, és akkor majd kiszabadít mindenkit.
Téged is, ha szépen nézek rá. –mosolygott, majd sóhajtott egy nagyot.
-Nem tudom, hogy jó ötlet
e feldühíteni a vámpírokat azzal, hogy elszökünk. Mi lesz, ha utána bántanak
minket?
-Hú, ha látnád apám,
biztos nem ezt mondanád. –hirtelen olyan izgatott lett, hogy szinte
beleremegett. –Egyébként ott mi van? –kérdezte hirtelen témát váltva, és az
egyik szekrény felé bökött.
-Azok a ruhák, amiket itt
kell hordanom. –válaszoltam, mire felpattant, és olyan hévvel nyitotta ki az
ajtót, hogy az majdnem kiszakadt a helyéről.
-Azt a mindenit. Jól beléd
lehet zúgva a vérszívó. –vett ki egy ruhát, és nézegette maga elé tartva.
-Mi? Hogy belém zúgva? –kérdeztem,
de aztán elnevettem magam. –Nem, Alex biztosan nincs belém zúgva. Nekem
elhiheted.
-Hát jó, akkor nincs. –motyogott,
de a ruhák most jobban elvették a figyelmét. –Hűha, ez már volt rajtad? –kérdezte,
mire elővett egy vérvörös csipkés fehérnemű szettet.
-Nem, és nem hinném, hogy
fel fogom venni valaha. Kicsit kihívó. –mondtam elvörösödve, mire ő úgy nézett
rám, mintha nem hinné el.
-Hmm, pedig ezzel
levehetnéd a lábáról. –vonta fel szemöldökét. –Bár igazad van, a vérszívók
undorítóak. Majd a vérfarkasoknál találunk neked párt. Már tudom is, hogy kit. –mondta
széles mosollyal, majd várt kicsit, mintha dobpergést várna. –Kellan-t. –mondta
kitörő örömmel. –Tudod ő is itt van, és biztos vagyok benne, hogy nagyon
tetszeni fog.
A lány végig pörgött, és a
nap végére egész sok mindent megtudtam róla, és az apukájáról. Például
megtudtam, hogy az apja a vérfarkasok vezére, királya, és hogy a két faj, a
vérfarkasok és a vámpírok már több ezer éve ellenségek, de azt ő sem tudta
megmondani, hogy mi volt a kiváltó ok. Arra gondoltam, hogy valóban meg kéne
szöknünk a vérfarkasokkal, és meséltem neki Elle-ről, aki szintén itt van, de
Alex bizalmasa magának akarja, és ki tudja, mit csinál vele.
Amikor azonban az őrök
jöttek elvinni Lena-t, kicsit megint elszomorodtam, hogy egyedül vagyok.
2014. szeptember 9., kedd
Tizenharmadik fejezet: A múlt árnyai
- Bántani akarja Elle-t?
–kérdeztem Alex után menve a folyosón. Alex olyan sebességgel ment, hogy alig
tudtam követni a magam tempójával. Alex berontott a szobába, én pedig utána
mentem, és becsaptam az ajtót.
Mikor felém fordult,
megtorpantam, és haragosan néztem tengerkék szemeibe.
- Nem tudom, mit akar
Elle-lel, de hidd el, nem fogja megölni. –mondta Alex, majd kiment az erkélyre.
- Hogy mi? Ezt nem
engedheted. –mentem utána kétségbeesetten, és a hajamba túrtam. –Még sosem
találkoztam ilyen szívtelen, gonosz emberrel, mint amilyen te vagy, Alex.
–magyaráztam idegesen, miközben kezemmel is kifejeztem nem tetszésem.
- Ezért is választottak
meg a fajtársaim királyuknak. –nézett a szemembe keményen, majd tovább beszélt,
de most a tájat fürkészte:
- Tudod, mit tettem, ami
miatt Párizs alá zártak? –kérdezte keserű mosollyal az arcán. –Ezer évet töltöttem
egy olyan helyet, amilyet te még csak a képzeleteidben sem láttál. Most ismét
felém fordult, és egészen közel jött hozzám.
990. június 12.
Alex magabiztos léptekkel
haladt végig a vár egyik hosszú folyosóján. A várban most mindenhol vámpírok
voltak, hiszen mindenki ünnepelte a királynőt, aki estélyt tartott, amikor csak
kedve tartotta. Ezután benyitott a kapun, mely a trónterembe vezetett, és a
táncoló tömeg között átvágott a termen. A királynő arcán derűs mosoly jelent
meg, amint meglátta Alex-et.
- Szép estét, Felség.
–köszöntötte a királynőt, majd lehajtotta a fejét előtte.
- Alex. –köszönt vissza
Elizabeth királynő. –Remélem ma is jól szórakozol.
- Így van, de még jobb
lenne, ha Ön is csatlakozna. –Alex elmosolyodott. Minden nővel csak
szórakozott, és habár a királynő nagyhatalmú volt, minden vámpír felett állt,
Alex akkor is úgy gondolta, hogy ez jár neki. Elizabeth-nek halvány mosoly
jelent meg az arcán, és felvont szemöldökkel nézte az előtte álló vámpír.
- Végül is ma még
megtehetem, hogy szórakozzak egy kicsit. –mondta, majd felkelt a trónszékből,
és lement a trón előtt levő lépcsőfokokon. Aztán Alex-be karolt, és így
folytatták tovább útjukat a kert felé.
A királynő érezte, hogy
nem szabadna ezt éreznie, de teljesen odáig volt, hogy Alex-szel lehet. Még
magának sem merte bevallani, de a férfibe vésődött. Halálosan, és
visszavonhatatlanul beleszeretett, habár tudta, hogy Alex nem így érez iránta.
- Mire gondol, Elizabeth?
–ment közelebb Alex a királynőhöz a kertben levő egyik fa tövénél állva.
- Semmire, nem fontos.
–mondta Elizabeth, pedig ha tudná a férfi, hogy ez a nő mennyire szereti és
kívánja… De nem tudta, és ennek így kell maradnia.
Hiába is tudta az elméje,
hogy ezt nem kéne tenni, mégis közelebb ment a férfihez, és megcsókolta, mire
Alex a fának döntötte, és megsimította a nő kebleit...
A jelen
- És ez nem minden. Nem
elég, hogy a királynő belém vésődött, amiből eleve nem sülhetett ki semmi jó,
de ami még szörnyűbb, hogy egy idő után le sem lehetett vakarni. –grimasz
jelent meg az arcán, amiről tudtam, hogy ez nem tetszett neki. De eddig is
tudtam, hogy Alex nem szereti, ha irányítani próbálják. Ez már többször is
kiderült számomra.
Kíváncsi lettem, hogy mi
történhetett, bár sejtettem, hogy mi lesz a vége.
1224. július 30.
Aznap nagy szárazság volt.
A vámpírok és vérfarkasok között ekkor is háború volt, és mivel érezték, hogy
Elizabeth királynő hatalma megrendült, gyűlést tartottak, hogy megrendítsék a
vámpír faj hatalmát.
Eközben a vámpírok
királynője, Elizabeth szomorúan tekintgetett ki az ablakon. Nem csak a távolba
meredt, Alex-et nézte. Nem tudta felfogni, hogy hogy lehetett ilyen bolond,
hogy a vámpírok közül éppen Alex-be vésődik. Már nagyon régóta egy csepp vért
sem ivott, de ez már számára semmit nem számított. Számára csak az volt a
lényeg, hogy minél könnyebben meg tudjon halni, ha úgy adódik, és azt is tudta,
hogy egy vámpír csak így tud meghalni, ha nem iszik vért.
Azon gondolkodott, hogy
mit kellene tennie, hogy a férfi végre felfigyeljen rá, és az este folyamán,
csak úgy megindult az éjszakába, abban bízva, hogy elkapja őt egy vérfarkas, és
örökre véget vet a szenvedésének.
Azonban az erdőben a
szárazság miatt tűz ütött ki, és a vámpírok mind a lakhelyükön, a vár falain
belül maradtak, kivéve egyet, éppen azt, akit a vámpírok a leginkább
védelmeztek: a királynőjüket.
Minden erdőlakó állat, és
lény a tűz elől futott, de a királynő éppen afelé igyekezett.
- Alex, a királynő kiment
az erdőbe. Láttam, utána kell mennünk. –mondta Anton, de Alex először
bizalmatlanul nézett testvérére. Kapcsolatuk akkor romlott meg, amikor Alex a
királynővel próbált kapcsolatot kialakítani. Ekkor Anton megirigyelte
ikertestvére előrelépését, és örökre összeveszett vele.
Minden esetre Alex most
mégis a testvére után futott, egészen az erdőig, ahol Elizabeth a hatalmas tűz
előtt állt, és könnyes szemekkel hezitált a tüzet nézve.
- Királynőm, kérem, jöjjön
el a tűztől. –kiabált Anton, és egy lépéssel közelebb ment Elizabeth-hez.
- Nem, már meguntam az
életet. –mondta a királynő, miközben könnyek csordultak ki a szeméből. –Én
belevésődtem valakibe, akibe nem kellett volna. Aki nem viszonozta, amit én
éreztem a közelében.
A királynő hisztérikusan
kiabált, és közben végig Alex szemébe nézett. Mindketten tudták jól, hogy ki az
a férfi.
- Ettől függetlenül még
lehet élete. Kérem, jöjjön közelebb. –válaszolt Anton, de a királynő nem
fogadott szót.
- Ehhez semmi közöd,
Anton. Mind a ketten menjetek el.
- De Elizabeth… -Alex
megindult a királynő felé, de az nem engedte közelebb magához a férfit, hanem a
tűzhöz ment egyre közelebb. –Királynő….
- Sajnálom. –mondta
könnyes szemekkel, és nem várt tovább, hanem a tűzbe futott. Fájdalmas kiáltás
hallatszott az egész térségben, míg a teste el nem porladt.
Jelen
Ahogy sejtettem, a
királynő meghalt. Azért kissé elszomorított a tény, hogy ez történt a
királynővel. Beleszeretett Alex-be, ami ugyan valami miatt nem tetszett, mégis
igazán sajnáltam, ami történt vele emiatt.
- Most, hogy ezt
megtudtad, ne várj tőlem semmit. Szörnyeteg vagyok, és az is maradok. Ez
amolyan vámpírszokás. –mondta Alex.
- Tudod mit. Senki iránt
nem éreztem ezt, de gyűlöllek. –néztem rá gyűlölködve, azonban mikor ezt
kimondtam, azonnal meg is bántam, mégsem vontam vissza.
- Hát gyűlölj csak. Te
amúgy sem fogsz sokáig élni. –nézett rám elhúzott szájjal, majd csak csendben
nézett, és kiment a szobából.
2014. szeptember 1., hétfő
Tizenkettedik fejezet: Vérfarkasok {2.}
- Most mit akarsz tenni?
–motyogtam magam elé úgy, hogy rá sem néztem Alex-re.
- Megmutatom, hogy mit
tettél. Ezek a vérfarkasok, akiket elfogtunk, eddig nagyon sokat ártottak a
királyságunknak, és ő általuk visszatérhetek a trónra. Megölöm őket, és ismét
én leszek a király. –mondta Alex, és mögém lépett.
A vár alatt olyan hely
volt, amit rémálmomban sem gondoltam volna. A dohos, sötét alagsor folyosóján
csak a fáklyák pislákoló fénye világított, és a két szélén sorban ajtók voltak.
A folyosó végén pedig egy kisebb tér volt és a közepén volt egy kis asztal, két
oldalán egy-egy székkel, melyeken emberek ültek, akiknek véres ruhái szakadtan
lógtak rajtuk.
-A vámpírokkal nem érdemes
packázni. –sétált lassan az emberekhez Alex. –Figyelmeztettelek titeket: ha egy
korcs is átjön a területünkre, meghal. –mondta monológját lassan, és lassan
sétálni kezdett előttük. –Persze nem muszáj meghalnotok. –Alex-nek egy sötét
mosoly suhant át arcán, majd folytatta. –Ha szolgáltok minket, meghagyom az
életeteket. –tette hozzá, majd elhallgatott és várt. A csendet egy női hang
törte meg:
- Azt lesheted, hogy mi
titeket szolgáljunk te hülye vérszívó.
A lány hangja, amilyen
keményen hangzott, olyannyira meg is lepődtem, ugyanis kócos tincsei közül egy
angyalian kedves arcú lányt pillantottam meg. Még így is, hogy ült, látszott,
hogy kistermetű, mégis ő szólalt meg legelőször.
- Ha azt hiszed, hogy az
apám nem jön el értünk, nagyon tévedsz. –sziszegte felvont szemöldökkel, mire
Alex gúnyosan elnevette magát.
- Oh, szóval az apád. A
nagy Kevin… -mondta még mindig jót mulatva a lányon, és megállt a lány előtt.
–Kevin-t várni fogom. –tette hozzá karba font kézzel, fellengzősen.
- …Ő majd jól ellátja a
bajod. –vágott a szavába a lány, és felhúzta az orrát, mintha fintorgott volna.
- Nagyon vicces vagy,
kislány. –nevetett rajta Alex. –Mi a neved? –kérdezte Alex.
- Lena vagyok. –húzta ki
magát a lány, és felvonta a szemöldökét, mintha büszke lenne magára.
- Nos Lena… Ha már ilyen
nagy a szád, mielőtt megölünk, elfoglallak az egyik vámpírral. Jó szórakozás
leszel neki. –vigyorgott Alex gúnyosan. Eddig csendben maradtam, de úgy
gondoltam, kiállhatnék mellettük, hiába akartak megölni. Miattam ne haljon meg
senki.
- Én ezt nem hagyom.
–szólaltam meg meggondolatlanul, mire az eddig egymással foglalkozó tömeg mind
felém fordult. Zavarba jöttem, és egy pillanatra meg sem tudtam szólalni, de
aztán Alex-re néztem: - Miattam ne haljon meg senki, akár csak azért sem, hogy
a vár felé futottam, és átléptek valami vonalat.
- Ez ellen nem tehetsz
semmit, Angyalcica. –lépegetett felém Alex, majd megcsókolt.
- De igenis tehetek, és
tenni is fogok. –szűrtem ki a fogaim között a szavakat, és könnyeimmel küzdve
néztem Alex szemeibe. –Nem fognak meghalni miattam. Akkor inkább ölj meg engem.
–szaladt ki a számon ez az igen merész mondat.
- Mint mondtam, nem fognak
meghalni, ha szolgálnak minket. Mindenkinek a saját döntése, hogy meghal vagy
szolgál. –nézett könnyes szemeimbe Alex, majd a farkasok felé nézett.
- Én nem fogok vérszívót
szolgálni. –szinte köpte a szavakat az egyik vérfarkas, mire az egyik nő
rászólt:
- David, kérlek. –a
mellette álló lány külsejében egy belevaló lánynak tűnt, de amikor ez a férfi
megszólalt, könnyekkel telt meg a szeme. –nem akarlak elveszíteni. –tette hozzá
keserűen, mintha már előre tudta volna, hogy ez lesz.
A férfi félmeztelen
felsőteste erőtől duzzadt. Ha ember lett volna, azt gondoltam volna, hogy
szteroidokat szed.
- Estelle. Tudod, hogy te
is ezt szereted bennem. Nem riadok vissza a haláltól, főleg, ha vérszívókról
van szó. –mosolyodott el kissé keserűen, és a lány szemeibe nézett. Nekem is
belesajdult a szívem abba a nézésbe, hiszen olyan volt, mintha elköszöntek
volna egymástól.
- Nem fog itt meghalni
senki. –állt fel a székről a Lena nevű lány, mire a mögötte álló vámpír
visszaültette a székre, de ő csak mocorgott, és megharapta a vámpír kezét, mire
az felordított fájdalmában.
- Ááá. –ordította a
vámpír, és kezéből ömleni kezdett a vér. Döbbenten néztem végig a jelenetet,
ahogy a talpraesett lány pattogva örül a sikerének, de nem sokáig tartott
öröme, mert a körülötte álló vámpírok le is fogták.
- Ti idióták, egy ilyen
kis fruskával sem bírtok el? –kiabált Alex magából kikelve. Amikor ismét minden
vérfarkast visszaültettek a székre, Alex azonnal nyugodtabb lett, és most az
eddig csendben álldogáló Sylar-hez fordult.
- Változott a terv. Nem
fogjuk megölni őket… legalábbis nem ma. –mondta Alex, majd elgondolkodott. - Megvárjuk
Kevin-t. Az lesz a legnagyobb siker, ha őt ölöm meg. Addig pedig válassz
magadnak egy nőt. –tette hozzá Alex, majd a farkasok felé nézett. –Melyik kell?
–kérdezte állát dörzsölgetve, mire Sylar azt felelte:
- Korcsok nem kellenek, de
nekem már megvan a kiszemelt jelöltem, akit akarok. –utolsó szavát megnyomva
adott nyomatékot szavainak, de aztán, mintha észrevette volna, hogy kivel
beszél. –Persze, csak ha beleegyezel.
- És ki lenne a
kiszemelted? –kérdezett rá Alex.
- Nos, királyom, a kiszemeltem az a lány, akit te hoztál ide…. –kezdett
bele Sylar, mire meglepődtem. Ez most azt jelenti, hogy nem csak Elle-t és
engem hoztak ebbe a természetfeletti lényekkel teli helyre, hanem több nőt is.
Ebbe a gondolatba valamiért rossz volt belegondolni, de nem ezt a választ adta.
A válaszától megfagyott bennem a vér, hiszen nagyon megijedtem: -Elle-t akarom
magamnak. –mondta lassan kiejtve a szavakat.
2014. augusztus 27., szerda
Tizenegyedik fejezet: Vérfarkasok {1.}
Sebes léptekkel szaladtam
ki a szobából, és nem is számítottam arra, hogy újabb vámpírba botlok.
Katherine-nel találtam szembe magam. A nő arcán a folyton szembe tűnő gúnyos
mosoly látszott. Az ütközéstől kissé hátratorpantam, de aztán csakis arcát
néztem. Mikor azonban próbáltam volna elmenni mellette, megállított.
- Csak nem gondolod, hogy
így hagylak elmenni. Tudod jól, hogy te csak egy gyenge ember vagy, és bármikor
megölhetnélek. –eleinte rám nézett, de fölényességét bizonyítva a körmeit
kezdte tanulmányozni.
- Tudom, de én nem tettem
ellened semmit. Nem akartam idejönni sem. –mondtam haragosan. Alex, és most már
Katherine viselkedése miatt is ideges lettem. Főleg magamra haragudtam, mert
nem tudtam elfutni a vámpír elől. Tudtam, esélyem sem lett volna ellene, ahogy
ez meg is történt, de mégis haragudtam magamra, hogy így Elle-t is veszélybe
sodortam.
Szavaim után a nő gúnyosan
felnevetett.
- Nem tettél semmit? Így
gondolod? –nevetgélt, mintha valami vicceset mondtam volna. –Elvetted Alex-et.
Ez talán nem elég? –kérdezte, miközben most elkomorodott, és engem nézett. –De
ha azt hiszed, hogy meg tudod tartani őt, nagyon tévedsz. Alex az enyém, és ez
mindig is így lesz. –tette hozzá gyűlölködő tekintettel.
- Nem tudom, hogy miről
beszélsz, de nem is érdekel. Ezt inkább beszéld meg Alex-szel. –mondtam
haragosan, majd kikerültem őt, és elsiettem onnan.
Nem tudtam, hova tartok,
csak ki akartam szellőztetni a fejem. Jól tudtam, hogy nem jutok messzire,
hiszen Alex emberei árgus szemekkel követnek majd mindenhova, és nem engedik,
hogy elszökjem. Sőt akár ő is bármelyik pillanatban itt lehet.
Azonban ez most nem
érdekelt, hiszen tudtam, bármelyik pillanatban megölhet. Mivel a legalsó
szinten voltunk, így könnyen megtaláltam a szabadba vezető utat.
Esett az eső és sötét is
volt, de most ez sem érdekelt, így kiszaladtam a szakadó esőbe, és az erdő felé
kezdtem el rohanni.
Nem láttam, hogy bárki is
követne, és ez számomra most igazán furcsa volt. Itt lett volna az ideje, hogy
megszökjünk Elle-lel, én pedig elszalasztottam. Vissza kell mennem érte. Nem
hagyhatom, hogy ezek a vadállatok valami rossz dolgot csináljanak vele.
- A francba. –káromkodtam
el magam, mikor majdnem elestem egy csúszós sziklában, de végül sikerült
megállnom a lábamon. Amíg tanakodtam, hogy most mégis mihez kezdjek, az erdőből
közeli farkas vonyítás hangzott. Ijedten kaptam arrafelé a fejem, és azzal
bíztattam magam, hogy a farkasok jobban félnek az emberektől, mint fordítva.
Biztosan nem fog idejönni.
Azért lassan távolodni
kezdtem az erdőtől, majd nem törődve fáradtságommal, elkezdtem futni a vár
felé.
Amikor hangos, haragos
vicsorgásokat hallottam, majdnem felsikoltottam, de mégsem tettem, mert lehet,
hogy ezzel csak feldühíteném őket, így próbáltam kissé gyorsítani a lépteimen.
Magam mögé néztem. Ezeknek
a farkasoknak piros vérben úszó szemeik voltak, de nem volt időm jobban
szemügyre venni, mert inkább előre fordultam. Ha most elesek, akkor vége, bár
tisztán látszott, hogy a fenevadak hamarosan lehagynak, és én még csak a
közelében sem vagyok a várnak.
Amikor már kezdtem
feladni, valakik nagyon gyorsan elsuhantak mellettem. Az alakokat nem tudtam
kivenni, hiszen olyan gyorsan futottak, hogy csak a szellőt éreztem. Ekkor a
vad vicsorgás keserű nyekkenésbe csapott át, és a farkasok próbálták vadul
faldosni az alakokat.
- Alex? –kérdeztem eső
áztatta, meglepett arccal, de közben hátráltam. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó
vége. Tudtam, hogy meg akarja majd ölni azokat a szegény állatokat, akik
éppenséggel csak éhesek voltak, és valószínűleg nincs mit enniük a vadonban.
Annak azért persze nem örültem, hogy pont engem szemeltek ki vacsorának, de
megértettem, hogy éhesek.
Azt is tudtam, hogy emiatt
a kis kiruccanásomért talán meg is megkínoznak és megölnek, vagy ami még
rosszabb, talán Elle-t fogják bántani. Jaj, mit tettem…. –gondolkodtam el.
Ahogy hátrafelé lépdeltem a vizes, sáros talajon, egyszer csak elestem, de
azonnal fel is keltem a földről. Aztán már csak azt láttam, hogy pár farkas
lefogva a földön hever. A vámpírok fogták le őket, de még ekkor is vicsorogtak,
és folyton próbáltak kijutni a vámpírok szorításából.
- Megbánjátok, hogy a
területünkre tévedtetek, mocskos korcsok. –kiabálta Alex, majd belerúgott az
egyik farkasba, én pedig ijedten hátrébb léptem.
- Ne csináld ezt. –mondtam
ijedten, és könnyes szemekkel néztem őt, mire Alex az egyik farkasra köpött, és
elindult felém.
- Ebbe ne szólj bele.
Egyébként pedig miattad történt mindez. –kiabált artikulálatlanul, és közben a
farkasok felé mutatott. Emiatt még jobban megijedtem, és ijedten léptem
hátrébb.
- Sajnálom. –töröltem le a
könnyeket, de azok csak nem akartak elapadni. –De kérlek, engedd el őket.
–mutattam a farkasokra, de Alex most a többi vámpír, és a farkasok felé
fordult. - Vigyétek a korcsokat oda, ahova valók.
Ekkor a vámpírok megfogták
a grabancuknál fogva a farkasokat, és elindultak velük a vár felé. Alex
érzelemmentes arccal odajött hozzám, és felemelve, vámpírsebességgel a várba
vitt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)