Tizenharmadik fejezet: A múlt árnyai

- Bántani akarja Elle-t? –kérdeztem Alex után menve a folyosón. Alex olyan sebességgel ment, hogy alig tudtam követni a magam tempójával. Alex berontott a szobába, én pedig utána mentem, és becsaptam az ajtót.

Mikor felém fordult, megtorpantam, és haragosan néztem tengerkék szemeibe.

- Nem tudom, mit akar Elle-lel, de hidd el, nem fogja megölni. –mondta Alex, majd kiment az erkélyre.

- Hogy mi? Ezt nem engedheted. –mentem utána kétségbeesetten, és a hajamba túrtam. –Még sosem találkoztam ilyen szívtelen, gonosz emberrel, mint amilyen te vagy, Alex. –magyaráztam idegesen, miközben kezemmel is kifejeztem nem tetszésem.

- Ezért is választottak meg a fajtársaim királyuknak. –nézett a szemembe keményen, majd tovább beszélt, de most a tájat fürkészte:

- Tudod, mit tettem, ami miatt Párizs alá zártak? –kérdezte keserű mosollyal az arcán. –Ezer évet töltöttem egy olyan helyet, amilyet te még csak a képzeleteidben sem láttál. Most ismét felém fordult, és egészen közel jött hozzám.

990. június 12.

Alex magabiztos léptekkel haladt végig a vár egyik hosszú folyosóján. A várban most mindenhol vámpírok voltak, hiszen mindenki ünnepelte a királynőt, aki estélyt tartott, amikor csak kedve tartotta. Ezután benyitott a kapun, mely a trónterembe vezetett, és a táncoló tömeg között átvágott a termen. A királynő arcán derűs mosoly jelent meg, amint meglátta Alex-et.

- Szép estét, Felség. –köszöntötte a királynőt, majd lehajtotta a fejét előtte.

- Alex. –köszönt vissza Elizabeth királynő. –Remélem ma is jól szórakozol.

- Így van, de még jobb lenne, ha Ön is csatlakozna. –Alex elmosolyodott. Minden nővel csak szórakozott, és habár a királynő nagyhatalmú volt, minden vámpír felett állt, Alex akkor is úgy gondolta, hogy ez jár neki. Elizabeth-nek halvány mosoly jelent meg az arcán, és felvont szemöldökkel nézte az előtte álló vámpír.

- Végül is ma még megtehetem, hogy szórakozzak egy kicsit. –mondta, majd felkelt a trónszékből, és lement a trón előtt levő lépcsőfokokon. Aztán Alex-be karolt, és így folytatták tovább útjukat a kert felé.

A királynő érezte, hogy nem szabadna ezt éreznie, de teljesen odáig volt, hogy Alex-szel lehet. Még magának sem merte bevallani, de a férfibe vésődött. Halálosan, és visszavonhatatlanul beleszeretett, habár tudta, hogy Alex nem így érez iránta.

- Mire gondol, Elizabeth? –ment közelebb Alex a királynőhöz a kertben levő egyik fa tövénél állva.

- Semmire, nem fontos. –mondta Elizabeth, pedig ha tudná a férfi, hogy ez a nő mennyire szereti és kívánja… De nem tudta, és ennek így kell maradnia.

Hiába is tudta az elméje, hogy ezt nem kéne tenni, mégis közelebb ment a férfihez, és megcsókolta, mire Alex a fának döntötte, és megsimította a nő kebleit...

A jelen

- És ez nem minden. Nem elég, hogy a királynő belém vésődött, amiből eleve nem sülhetett ki semmi jó, de ami még szörnyűbb, hogy egy idő után le sem lehetett vakarni. –grimasz jelent meg az arcán, amiről tudtam, hogy ez nem tetszett neki. De eddig is tudtam, hogy Alex nem szereti, ha irányítani próbálják. Ez már többször is kiderült számomra.

Kíváncsi lettem, hogy mi történhetett, bár sejtettem, hogy mi lesz a vége.

1224. július 30.

Aznap nagy szárazság volt. A vámpírok és vérfarkasok között ekkor is háború volt, és mivel érezték, hogy Elizabeth királynő hatalma megrendült, gyűlést tartottak, hogy megrendítsék a vámpír faj hatalmát.

Eközben a vámpírok királynője, Elizabeth szomorúan tekintgetett ki az ablakon. Nem csak a távolba meredt, Alex-et nézte. Nem tudta felfogni, hogy hogy lehetett ilyen bolond, hogy a vámpírok közül éppen Alex-be vésődik. Már nagyon régóta egy csepp vért sem ivott, de ez már számára semmit nem számított. Számára csak az volt a lényeg, hogy minél könnyebben meg tudjon halni, ha úgy adódik, és azt is tudta, hogy egy vámpír csak így tud meghalni, ha nem iszik vért.

Azon gondolkodott, hogy mit kellene tennie, hogy a férfi végre felfigyeljen rá, és az este folyamán, csak úgy megindult az éjszakába, abban bízva, hogy elkapja őt egy vérfarkas, és örökre véget vet a szenvedésének.

Azonban az erdőben a szárazság miatt tűz ütött ki, és a vámpírok mind a lakhelyükön, a vár falain belül maradtak, kivéve egyet, éppen azt, akit a vámpírok a leginkább védelmeztek: a királynőjüket.

Minden erdőlakó állat, és lény a tűz elől futott, de a királynő éppen afelé igyekezett.

- Alex, a királynő kiment az erdőbe. Láttam, utána kell mennünk. –mondta Anton, de Alex először bizalmatlanul nézett testvérére. Kapcsolatuk akkor romlott meg, amikor Alex a királynővel próbált kapcsolatot kialakítani. Ekkor Anton megirigyelte ikertestvére előrelépését, és örökre összeveszett vele.

Minden esetre Alex most mégis a testvére után futott, egészen az erdőig, ahol Elizabeth a hatalmas tűz előtt állt, és könnyes szemekkel hezitált a tüzet nézve.

- Királynőm, kérem, jöjjön el a tűztől. –kiabált Anton, és egy lépéssel közelebb ment Elizabeth-hez.

- Nem, már meguntam az életet. –mondta a királynő, miközben könnyek csordultak ki a szeméből. –Én belevésődtem valakibe, akibe nem kellett volna. Aki nem viszonozta, amit én éreztem a közelében.

A királynő hisztérikusan kiabált, és közben végig Alex szemébe nézett. Mindketten tudták jól, hogy ki az a férfi.

- Ettől függetlenül még lehet élete. Kérem, jöjjön közelebb. –válaszolt Anton, de a királynő nem fogadott szót.

- Ehhez semmi közöd, Anton. Mind a ketten menjetek el.

- De Elizabeth… -Alex megindult a királynő felé, de az nem engedte közelebb magához a férfit, hanem a tűzhöz ment egyre közelebb. –Királynő….

- Sajnálom. –mondta könnyes szemekkel, és nem várt tovább, hanem a tűzbe futott. Fájdalmas kiáltás hallatszott az egész térségben, míg a teste el nem porladt.

Jelen

Ahogy sejtettem, a királynő meghalt. Azért kissé elszomorított a tény, hogy ez történt a királynővel. Beleszeretett Alex-be, ami ugyan valami miatt nem tetszett, mégis igazán sajnáltam, ami történt vele emiatt.

- Most, hogy ezt megtudtad, ne várj tőlem semmit. Szörnyeteg vagyok, és az is maradok. Ez amolyan vámpírszokás. –mondta Alex.

- Tudod mit. Senki iránt nem éreztem ezt, de gyűlöllek. –néztem rá gyűlölködve, azonban mikor ezt kimondtam, azonnal meg is bántam, mégsem vontam vissza.

- Hát gyűlölj csak. Te amúgy sem fogsz sokáig élni. –nézett rám elhúzott szájjal, majd csak csendben nézett, és kiment a szobából.