- Elmondok pár szabályt,
amit érdemes megfogadnod, ha nem akarod, hogy a gyönyörű fejecskéd esetleg ne a
nyakadon legyen. –mondta mögém állva, majd nyakamba szagolt, és megcsókolta.
Egy pillanatra lehunytam a szemem, de aztán azonnal felpattant, és előrébb
léptem.<br/>
- És mik azok? –kérdeztem
elpirulva.<br/>
- Soha ne akarj megszökni,
és maradj mindig mellettem. –mondta. Most először úgy láttam, ezt tényleg
komolyan gondolja.<br/>
- Hogy várhatod el, hogy a
fenekemen ülve várjam, hogy mit akarsz csinálni Elle-lel, és velem? –kérdeztem komoran,
és az ablakhoz sétálva néztem mérgesen az udvaron levő vámpírokat. Mind úgy
nézett ki, mint bármelyik ember. Fel sem tűnne az embereknek, ha elsétálna
mellettük egy. Vajon hány vámpírral találkozhattam eddigi életem során?
–Tényleg, mit csináltál Elle-lel? Hol van? –jutott eszembe a kérdés, és most
félve néztem rá. –Ugye nem lett baja?<br/>
- Elle-t az egyik szobába
vittem, ahol ápolják. –válaszolta Alex unottan. Látszott, hogy abszolút nem
érdekelné, ha valami történne vele. –De ő csak egy ember. Miért foglalkozol
vele, amikor itt vagyok én? Folyton csak nyávogsz a barátnőd miatt.<br/>
- Látszik, hogy egyáltalán
nem számít neked semmi. Ha számítana, nem tennél fel ilyen kérdést. –beszéltem
hozzá magamból kikelve, és ezen a ponton vettem egy nagy levegőt, majd tovább
folytattam monológomat: –Elhoztál erre a helyre úgy, hogy nem akartam veled
jönni, és most azt kéred, hogy vágjak hozzá jó képet.<br/>
Alex arcán semmiféle
érzelem nem látszott eddig, és nem is hatotta meg a kis kirohanásom. Ugyanazzal
a komoly, érzelemmentes arccal jött közelebb hozzám, és percekig csak enyhén
oldalra billentett fejjel nézett szemeimbe.<br/>
- Most mégis mit nézel?
–mintha nem is lettem volna önmagam, úgy beszéltem vele, de most a düh, és a
kétségbeesés erősebb volt saját személyiségemnél is. A visszahúzódó lány, akit
eddig mindenki ismert, most egy pillanat alatt eltűnt, és a helyébe lépett egy
nő, aki tudja, mit akar. De vajon meddig?<br/>
Az a tekintet, amivel most
szembe találtam magam, kicsit visszatántorított a lendületből, amivel törtem
előrefelé, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a férfi karjai szenvedélyesen
fonódik testemre, és ajkai forrón csókolnak. Mintha most akarna szétszedni, és
eltiporni minden ellenállásom. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi fog most történni,
de aztán kijózanodva löktem el magamtól a férfit.<br/>
Nem volt időm semmit
mondani vagy kiakadni, mert amíg felgyorsult pulzusomat próbáltam lelassítani
az egyenletes, mély légzéssel, addig valaki betört a szoba ajtaján. Az előttem
álló férfi, Alex tökéletes hasonmása volt.<br/>
- Áh, Alex. Már alig
vártam, hogy újra találkozzunk. –szűkítette össze szemeit, miközben mosolygott.
Ez a mosoly más volt, mint Alex-é. Igaz, ő is fölényesen mosolyog, de valahogy
mégis más volt. –Hogyhogy itt? Talán elengedtek volna a pokolból?<br/>
- Natalie, bemutatom a
testvéremet Anton-t. –mondta komoran Alex, majd ismét rászegezte tekintetét.
–Úgy döntöttem, eljövök onnan. Elég volt a vakációból, Testvérem.<br/>
Éreztem valami
feszültséget kettejük között. Valami biztosan nem volt rendben, így zavarba
esve próbáltam finomítani a helyzeten, bár nem tudtam jó ötlet e.<br/>
- Nagyon örülök. –mondtam
összekulcsolva magam előtt kezeimet. Őszintén szólva nem örültem a
találkozásnak, hisz nekem itt sem kéne lennem, de reméltem, hogy ez az Anton
kedvesebb, mint a testvére, és talán segítségemre lesz.<br/>
- Én is. –tekintete most
tágra nyílt, kíváncsi lett. Volt benne valami, ami nem tetszett. Elkapta a
kezem, és adott rá egy csókot. –Csak nem egy emberhez van szerencsém? –tekintete
még kíváncsibb lett, mint eddig, és én most elkaptam tőle a kezem. –Csak nem
vacsinak hoztad?<br/>
- Meg se próbáld. –ment
közelebb fenyegetően Alex, én pedig megszeppenve néztem végig a jelenetet,
ahogy hamarosan egymásnak mennek. –Ő az enyém. –tette hozzá ezt a nekem nem
tetsző mondatot. Mit képzelnek ezek? Én nem vagyok senkié. Mi vagyok én? Valami
tárgy?<br/>
- Szóval a tied. Csak nem
belevésődtél? Egy emberbe? Ennél jobban még te sem alacsonyodhatsz le. –már nem
volt olyan szimpatikus az iker, mert habár Alex is mondta, hogy csak egy ember
vagyok, semmi több, azért ez mégis sok volt.<br/>
- Nem vésődtem bele. Ő
csak egy szórakozás nekem. –mondta, mintha ott sem állnék mellette.<br/>
- Úgy, mint a királynő,
aki miatt a kis büntetésedet kaptad? –kérdezte komoran a másik.<br/>
- Elveted a sulykot.
–vágott közbe Alex. Csak kapkodtam a fejem, hogy ebből mi fog kisülni, de úgy
gondoltam, hiába vagyok én is mérges, hogy úgy beszélnek rólam, mint egy
tárgyról, most mégsem jó ötlet megszólalni.<br/>
- Ugyan már. Nem érted a
viccet? –mosolygott gonoszkásan Anton, majd megfordult, és kinyitotta az ajtót.
–Nem lehetett ilyen szörnyű a büntetésed… -tette hozzá gúnyos vigyorral, majd
szórakozottan kiment a szobából.<br/>
- Mi az, hogy bevésődni?
–kérdeztem megszeppenten. Kicsit most olyan lehettem, mint egy kisgyerek, aki
nem tudja visszafogni a kíváncsiságát.<br/>
- Miért érdekel? –kérdezte
gúnyosan, és a becsapódó ajtóról most rám szegezte kék szemeit. Az idegesség
akkor sem tűnt el a szeméből, amikor kiment Anton.<br/>
- Csak kíváncsi vagyok. Ha
már itt kell lennem, legalább legyek vele tisztába.<br/>
- Na, várjunk csak. Te nem
azért vagy itt, mert beléd vésődtem. Az egy hatalmas vicc lenne. Olyan, mintha
te a saját kajádba lennél szerelmes. –mondta komolyan.<br/>
- Öhm, értem. Tehát a
bevésődés olyan, mintha szerelmes lennék valakibe. –gondolkodtam el.<br/>
- Ez annál sokkal
bonyolultabb. –vágott a szavamba. –Akibe belevésődsz, azt az életed árán is
megvéded. –most komolyan nézett szemeimbe, és mintha a reakciómat várná, úgy
nézett.<br/>
- Oh… -csak ennyit tudtam
kinyögni, de aztán hozzátettem: -Akkor te biztos nem ezt érzed. –elfordultam
tőle, és az ágy sarkára ültem.<br/>
- Így van. –mondta
csibészes vigyorral az arcán, majd mogyoróbarna hajába túrt.<br/>
- Az idefelé vezető úton,
amikor aludtál, sokszor felijedtél. Az miért volt? –kicsit bugyutának tűnt
számomra ez a kérdés, de ha már feltettem, így is jó volt. Azonban ezt ő nem
így gondolta, mert ekkor felpattant mellőlem, és méreggel teli tekintettel
méregetett. Valami rosszat mondtam?<br/>
- Ehhez semmi közöd. Te
itt csak egy szolga leszel, ahogy a többi ember, aki itt van. Mit képzelsz,
hogy ilyet mersz kérdezni? –kiabált velem, majd őrjöngve megfogta, ami a keze
elé került, és tört zúzott.<br/>
- Sajnálom. –mondtam
ijedten, és pár könnycsepp azonnal végigfolyt az arcomon. Ijedten befutottam a
fürdőszobába, és magamra zártam az ajtót. Egy ideig még hallottam, ahogy
összetörnek dolgok, mint amikor álmom után felébredtem, és megláttam a
hotelszobát, amiben tartózkodtunk.<br/>
De egy idő után a zajnak
vége lett. Olyan hírtelen, mint ahogy elkezdődött. Félve kinyitottam a szoba
ajtaját, és félősen kinéztem, hogy megnézzem, elment e már.<br/>
Igen, elment, és maga után hagyta az összetört, meggyötört tárgyakat,
melyek most szilánkosan ropogtak a talpam alatt. Remegve roskadtam az ágyra, és
a könnyek megállíthatatlanul folytak végig az arcomon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése