Hetedik fejezet: A rég nem látott vámpír

Anton bosszankodva sietett végig a folyosón. Szemeiből szikrákat szórt, mintha ezzel gyilkolni lehetne. A legalsó szinten levő fedett részen, ahonnan a kertre lehetett látni, egy ideig csendben nézelődött, majd egyszer csak, belerúgott egy fal mellett elhelyezkedő vázába, és közben mérgesen mordult fel. Ezt nem Anton lába, sokkal inkább a váza bánta, mely nagy robajjal széttört. Ekkor neszre lett figyelmes, és a hang irányába nézett. A hosszú folyosó végében egy női alakot pillantott meg. A nő nem takargatta az arcát, pedig sok kárt okozott már a városban, melyben egykoron élt. Arca láttán Anton-nak sunyi mosoly futott át az arcán, és hamar felvette álarcát, mely alá valódi arcát rejtette, ahogy a nő kecses léptekkel közeledett felé. <br>

- Katherine… Micsoda meglepetés. 1000 éve nem láttalak. –jegyezte meg ironikusan, és szája sarkában a mosoly még szélesebbre húzódott. <br>

- Igen. De most itt vagyok. –hajtotta oldalra a fejét a lány, majd enyhén szétnyitotta ajkait, és egészen közel hajolt Anton-hoz. <br>

- Látom, még mindig nem változtál. –mondta erre Anton felvont szemöldökkel, és közben megcirógatta a lány nyakát, majd egészen ajkaihoz hajolt. <br>

- Valóban nem…Na és hol van Alex? Vagy talán rosszul tudom, hogy meg tudott szökni a börtönéből? –ekkor Katherine sokkal jobban figyelt. Senki nem ejtette rabul őt, csak ez a férfi tudta, Alex. Még maga is meglepődött, hogy hogyan sikerült neki. Pár percig belenézett Anton szemébe, de aztán elfordult, és az egyik oszlopnak támaszkodva nézett a távolba. <br>

- Oh, szóval Alex-et keresed… Hát persze, mindenki őt keresi… -Anton arca komor lett, és idegesen összeszorította állkapcsát. –Nem tudom, hol van. Talán megint a nőjével… Gondolom, biztosan tudsz róla, ha itt vagy. –vonta fel a szemöldökét, majd megfogva Katherine karját, és maga felé fordította. Utálta, ha valaki hátat fordít neki. Kijár a tisztelet nekem, hiszen herceg vagyok. Ezen gondolkodott, miközben Katherine szemeit nézte gorombán. -Az a szexi kis vadmacska tudhat valamit. Biztosan csak a szex miatt kell Alex-nek, hiszen ő nem vésődik be egy nőbe sem, ahogy én sem… -arcáról nem nagyon lehetett leolvasni semmit, csupán az elégedetlenséget, mely mindig is tükröződött arcán. <br>

- Oh igen, hallottam róla. Ezért is vagyok itt. –szavai sunyin hangzottak, és féloldalas mosoly jelent meg arcán. Kezét egy határozott mozdulattal tépte ki Anton kezei közül, és arcán nem látszódott jele annak, hogy bármiféle megerőltetést is jelentett volna neki ez. <br>

- Mire gondolsz? Összefoghatnánk a megvalósításában. –mosolyodott el Anton. <br>

- Azt hittem nagyfiú vagy már, és nem kellek a terveid megvalósításához. De talán egymás hasznára válhatunk. Főleg akkor van szükségünk egymásra, ha Sylar is Alex-szal van, ami valószínű… –gyűlölködve köpte a szavakat a gyönyörű, mégis velejéig romlott nő, és közben apró ráncok keletkeztek homlokán. <br>

- Sylar mindig is Alex pártját fogta, de ezt te is tudod. –mondta Anton elhúzva száját. –Mindig is őt kedvelte jobban az a nagy böhöm… -hangos elmélkedésében felvonta egyik szemöldökét, majd sóhajtott egyet. <br>

- Igen, tudom. De miért várod el, hogy ez másképp legyen? Sylar Alex bizalmasa. Mindketten ugyan olyan vámpírok, és imádják a vért. –az utolsó szót úgy ejtette ki, mintha az örök élet gyümölcséről beszélgetne két ember. Katherine szinte sóvárgott érte, ahogy ez minden vámpír gondolatában volt. <br>

- Ez velem is így van. –szorosan Katherine mögé állt, és elhúzta a nő haját a nyakától. –Imádom a vért, és ölni is képes vagyok érte, ahogy Alex is. –ajkait végigszántotta Katherine puha bőrén, és magába szívta az illatát. Nem olyan, mint mikor egy ember vérét szívom, de így is tökéletes. Gondolatai ezen jártak, majd belemélyesztette a fogait a nő nyakába. <br>

Katherine arca megrándult abban a pillanatban, mikor megérezte a férfi ajkait, mert ekkor azt képzelte, hogy ő Alex. Hagyta magát a férfinek, de a férfi bőrének illata az illúziót szétrombolta, bár viselkedésében majdnem teljesen olyan volt, mint mikor megismerte Alex-et, az ígéretes férfit, aki sosem lehetett az övé. Egyszer a királynő, egyszer pedig ez a nőcske akar közénk állni, de azt nem engedem. Katherine arca elsötétült, de most hátrahajtotta a fejét, és megsimogatta Anton arcát, miközben már a férfi szobájában voltak. Erre jó a vámpírsebesség: egy pillanat alatt oda visznek a lábaid, ahova akarod. Az éjszaka csendjét csak Anton és Katherine nyögéseinek dallama zavarta meg…