Nyolcadik fejezet: Újra találkozás Elle-lel

- Biztos te kezdtél ki vele. –puffogott Alex, miközben a kanapé előtt ide-oda járkált idegesen, és néha rám nézett. De hiszen én nem csináltam semmit. Egyébként sem szeretnék itt lenni. Egyébként is mi jogon von kérdőre? Nem vagyok senkije. Azért nem szóltam semmit, hanem inkább szó nélkül kimentem a fürdőszobába. Amikor megengedtem a kádba a vizet, a tükör elé álltam, és kontyba fogtam a hajam. Ekkor azonban összerezzentem, mert valami összetört odakint. A szobába mentem, ahol az egyik váza a földön volt összetörve. <br>

- Ez mire volt jó? –szólaltam meg morcosan. –Ha már itt kell lennem, legalább had fürödjek meg rendesen. –utaltam arra, hogy most kimehetne abból a szobából, ahova hozatott. <br>

- Rendben, fürödj. Nem tartalak vissza. –mondta, majd lassan közelebb jött hozzám. <br>

- Akkor kérlek, most menj ki a szobából. –mondtam, majd vártam egy kicsit, amíg kimegy, de ő nem hogy kifelé ment volna, inkább felém közeledett. <br>

- Most mire készülsz? –beszéltem hozzá, de ő mintha nem is hallotta volna, megcsókolt. Egy pillanatra átadtam magam a csóknak, de aztán az eszem magához tért, és arra gondoltam, hogy kényszerített, hogy jöjjek vele. Elle-t pedig egy ideje nem is láttam. <br>

- Nem. –mondtam, majd eltoltam magamtól. –Mond meg, hogy hol van Elle. –néztem rá dühösen, és hátrébb léptem. <br>

- Te egy királlyal beszélsz. Hogy gondolod, hogy elviszlek csak úgy hozzá. Amúgy pedig nem lökhetsz el magadtól csak úgy –makacskodott, majd ismét magához szorított, és megcsókolt. Erőszakosan dugta nyelvét a számba, és míg egyik karja átölelt, a másikkal melleimnél matatott. <br>

Nem tudtam hírtelen, hogy mit akarok. Nem tudtam, min hezitálok, de éreztem, hogy nem tudom, hogy lépjek e, vagy hagyjam, hogy sodorjon az ár. Végül ellöktem magamtól, és meg sem gondolva tettem, megpofoztam. <br>

- Ezt még megbánod, te szőkeség. –kiabált, majd az íróasztalon levő dolgokat lesodorta, melyek hangos csörömpölés mellett estek a földre. Eszelős tekintetét látva hátrahőköltem, és meg sem mozdultam. –Engem senki nem utasít vissza. –kiabált. Aztán mintha valamin elgondolkodott volna, de minden olyan gyorsan történt. <br>

- Ma este el kell jönnöd velem vacsorázni. –jelentette ki fogát csikorgatva. <br>

- Nem megyek el veled. –vágtam rá, mire ő egészen közel jött hozzám. <br>

- Rendben, akkor nem kapsz enni. És persze arról is lemondhatsz, hogy látod Elle-t. –mondta ugyanolyan kiabálva, mint eddig is, majd kiment a szobából. <br>

Pár órával később valaki kopogott az ajtón. Itt még sosem esett meg velem, hogy kopogtattak volna, hiszen mindig szinte betörték az ajtót. Kíváncsian figyeltem a bejövő alakot, mely egy magas, vékony, ám igen erősnek tűnő férfi képét festette le. A férfinek olaszos külseje volt hátranyalt hajával, és hosszú, kissé görbe orrával. Az az érzésem volt, hogy ez az ember vagy vámpír régóta itt lakik, de ha vámpír, akkor ő az a fajta, aki jobban ad magára, mint azok, akiket az udvaron láttam. <br>

- Jó napot kívánok, Natalie. –köszönt, majd közelebb jött hozzám, és bemutatkozott: - Én Sylar vagyok. Már évek óta mindenki így hív, és az eredeti nevem nem is fontos. A lényeg, hogy Alex bizalmasa vagyok. –mondta zsebre tett kézzel, laza stílussal. –Most velem kell jönnöd, kiválasztani a ruhát, amiben ma este megjelensz Alex előtt. Nem én vagyok erre a legmegfelelőbb vámpír, de ha már így adódott, megteszem. –mondta enyhén felvont szemöldökkel, majd végignézett rajtam. Méregetett, de nem foglalkoztam ezzel, inkább összeszedtem magam, és megkérdeztem tőle az engem legjobban foglalkoztató kérdést: <br>

- Ha veled megyek, utána láthatom Elle-t? Elviszel hozzá? Egyébként hogy van? –kérdeztem félénken, reménykedve a pozitív válaszban. <br>

- Igen. Tudom, hogy hol van, de az utolsó kérdésedre nem tudok választ adni. Nem tudom, ki az az Elle. –felelte kurtán, majd unottan hozzátette: - Akkor követsz, vagy magammal kell ráncigálni? <br>

- Megyek. –mondtam neki, majd felkeltem az ágyról. Nem tudta elvenni a kedvem a vámpír stílusa sem attól, hogy végre beszélhetek Elle-lel. Tudhatom, hogy hogy van legjobb barátnőm, aki miattam került ebbe a veszélyes helyzetbe. Ha nem lett volna mellettem azon az estén, amikor ez a vámpír követett, akkor most nem lenne itt, ebben a helyzetben. Nem akartam erre gondolni. El akartam hessegetni az önmarcangoló gondolatokat, és most ismét a folyosón levő díszeket kezdtem tanulmányozni, mint mikor ide kerültem, és próbáltam megjegyezni az utat Elle felé. Nem érdekelt a ruha. Nem érdekelt, hogy miben megyek arra a vacsorára, ahol reméltem, hogy nem én leszek a főfogás. Csak az érdekelt, hogy találkozzak Elle-lel. <br>

Egy terembe mentünk. Tele volt minden polcokkal, és szekrényekkel. Ennyi és ennyi féle ruhát még sehol nem láttam. Valószínűleg nagyon sok nő örült volna annak, hogy minden ruha másmilyen, mégis mindegyik nőies, és érdekes módon mindegyik az én méretem. Volt itt mini ruha, a hátán kivágott estélyi, elől mélyen dekoltált csillogó ruha, amit a dívák hordanak, de egy közös volt, mind a legdrágább márkákat képviselte. Azt is észrevettem, hogy minden ruhában volt valami kivágott rész, ami láttatni engedte a dekoltázst, a lábakat, a hasat, vagy éppen a hátat. Egy-egy felpróbált ruhadarabnál elvörösödtem, mert szerintem igazán merész volt. Végül kiválasztottam egyet, ami a legkevésbé volt merész, és talán a legkevesebbet engedte láttatni, és választottam hozzá egy hozzá illő magas sarkú cipőt. A cipőválaszték is elég tág volt, bár a legtöbb magas sarkú cipő volt. Csak elvétve lehetett találni egy-egy laposabb vagy nem túl magas sarkú cipőt. <br>

- Akkor mehetünk? –kérdezte várakozva a Sylar nevű férfi, de arca kifejezéstelen maradt, mint ahogy eddig is. <br>

- Igen. Már alig várom, hogy találkozzunk. –mondtam, most mosollyal az arcomon. Nem akartam leplezni őszinte örömömet, de nem is tudtam volna. Végigmentünk valami folyosón, aztán befordultunk egy kanyarba, majd megérkeztünk egy szoba ajtaja elé. Ezen a folyosón régi képek voltak kifüggesztve. Minden képen volt egy személy, de az egyik képen két kisfiút lehetett látni az anyjuk ölében. A két kisfiú arcán nem láttam semmiféle gyermeki örömet. Ruhájuk jól vasalt volt, és olyan komolyan meredtek a néző felé, hogy az már ijesztő volt. Olyanok voltak, mintha felnőttek lettek volna, csak éppen gyermeki testtel. A két fiú arca tökéletesen hasonlított egymásra. <br>

Bementem a szoba ajtaján. A szoba ugyanolyan szépen rendezett volt, mint az, amiben én voltam. Az ablakban pedig ott ült barátnőm, Elle. Tökéletes jól volt. Legalább is az látszott rajta, hogy rendbe jött. Persze az ő arcán is az látszott, ami az enyémen. A rabság fájdalma. Hogy nem mehet sehova. <br>

- Elle. –mondtam ki örömmel a nevét, majd odafutottam hozzá, és átöleltem. –Hogy vagy? Minden rendben veled? Nem csináltak veled semmi rosszat? –halmoztam el kérdéseimmel, de aztán próbáltam leállni, hogy ő is szóhoz jusson. <br>

- Velem minden rendben. Én téged jobban féltettelek, hiszen gondolom téged többször meglátogatott az az Alex, aki elrabolt, nem? –vonta fel szemöldökét. <br>

- Az a vámpír egy…áh, nem is mondok semmit. Egyébként is itt van az egyik bizalmasa. Sylar-ként mutatkozott be. –suttogtam. Nem akartam, hogy hallgatózzon, mert úgy veszélybe került, hogy máskor is ideengedjenek. <br>

Elle nagyokat pislogva Sylar felé nézett, aki most háttal volt nekünk, mintha egy ajtónálló biztonsági őrrel lenne dolgunk. <br>

- Igen, Sylar vagyok. –fordult felénk a férfi, mire kissé zavarba estünk mindketten. Elle magasan nézett fel Sylar-re, mint aki még nem látott embert. –Szóval te vagy az a híres Elle. –szólt ismét Sylar, és többször végignézett Elle-len. Elég hosszú ideig nézte, de aztán mintha feleszmélt volna, hogy itt neki mi a dolga, így visszament az ajtó elé, most felénk nézve, illetve leginkább Elle-t figyelte, amitől láttam, hogy most zavarba jött a lány. Mintha neki is tetszene ez a férfi. Kissé elvigyorodtam, és arra gondoltam, hogy majd kifaggatom. <br>

Egy rövid ideig még beszélgettünk. Elmesélte, hogy hogyan gyógyították meg itt, hogy ilyen hamar jól lett. Normál körülmények között biztosan azt gondoltam volna, hogy ő ezt csak álmodta, de most nem volt semmi sem normális. <br>

- Mennünk kell. –jött oda Sylar, így hamar eljött a búcsú ideje is, láttam, hogy kissé furcsán viselkedik most, és hogy mély levegőt vesz, de aztán elfordul, és kifelé megy a szobából. Biztosan azért csinálta ezt, hogy el tudjak búcsúzni a mai napra Elle-től, ezért most megölelgettem barátnőmet, és egy papírra a következőket írtam: „Hamarosan megszökünk innen”. Reméltem, hogy ez tényleg így lesz, és hogy ezt a papírt nem találja meg senki mielőtt Elle-nek sikerülne eltűntetni. Ezekkel a gondolatokkal hagytam el a szobát Sylar-ral.