Tizedik fejezet: 984. január 21.

- Bocsánat, hogy megzavartam ezt az idilli képet. Nem volt szándékomban. –mondta a nő, de beljebb sétált, és a csípőjére tette a kezét. Eközben még feljebb húztam magamon a takarót, és felülve az ágyon a háttámlának dőltem. A nő úgy nézett ki, mint egy igazi modell. Magas volt, és hosszú, göndör, barna haja tökéletesen omlott hátára. Sötét szemei ártalmatlan tekintetet kölcsönöztek neki, mégis úgy éreztem magabiztos lépéseiből, és szigorú arcából, hogy vigyázni kell vele. 

- Mit akarsz itt, Katherine? –kérdezte Alex, miközben felkelt az ágyból, és felvette alsónadrágját. 

- Micsoda szívélyes fogadtatás. –mondta a nő karba tett kézzel, és közben olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott. –Egyébként azért jöttem, mert hallottam, hogy itt vagy. –mondta, majd rám nézett. –Sok mindent mondtak a madárkáim. –tette hozzá, majd lenézően végignézett rajtam. Felhúzva a lábam, vártam, hogy mi fog történni. 

- Az jó. Jó, ha beszélnek a visszatértemről. –szakította meg a nő elmélkedését. –Itt az én rendem szerint lesz minden, ahogy azt apám akarta. –tette hozzá Alex, majd a bárpulthoz sétált, és két borospohárba töltött vörösbort. Lassan felém sétált a pohárral a kezében, és a pohár szájánál fogva átadta nekem, majd belekortyolt a sajátjába. 

A Katherine-nek hívott nő arcán ekkor még jobban elhatalmasodott a döbbenet, de csak egy pillanatra mutatta ki ezt. 

- Remélem, visszatér majd az én Alex-em is végre. Emlékezz vissza 1868-ra, és keress meg. –vigyorodott el a nő hamiskásan. –További szép napot. –ezzel lassú, kecses léptekkel sétált ki a szobából, mint egy macska. 

- Ő ki volt? –kérdeztem, majd megkerestem a bugyimat az ágyban. 

- Katherine. –válaszolta röviden Alex, de én továbbra is kíváncsian vártam a válaszát. –Még nagyon régen ismertem. Olyan voltam akkor is, mint most. Imádtam a vért, és a nőket. –mondta, miközben felvett egy farmernadrágot, majd leült mellém, és meglepődve vettem észre, hogy elkezd mesélni... 

984. január 21. (Párizs, Franciaország) 

A hegedű muzsikája betöltötte az egész termet azon az estén. A trónteremben megrendezett álarcos estély az akkor trónon levő Elisabeth királynő kedvéért volt. A nő felszegve a fejét nézte a miatta összegyűlt tömeget, és egy-egy embernek kurtán biccentett. 

- Gyönyörű esténk van, nem gondolja? –kérdezte Alex az egyik szemérmesen pislogó hölgytől. 

- Valóban. –válaszolta, majd kortyolt az egyik pincér által felszolgált pezsgőből, és a férfire szegezte a tekintetét. Kíváncsi volt, hogy ki ez az úr az álarc mögött, hisz így is tisztán látszott, hogy nagyon is jóképű, és a szemei is tetszettek a hölgynek. 

- De szebbé is tehetnénk, ha szeretné. –tette hozzá közelebb hajolva hozzá, majd hátrébb lépett, és elvigyorodott. 

- Ó. –a hölgy csak ennyit tudott mondani, mégis izgatottan követte a sötét hajú, kék szemű férfit. Alex úgy érezte, ismét sínen van. Már csak a vár egyik szobájába kell vinnie a lányt, és arra fogja kérni, hogy csinálja még, amit éppen tesz vele. 

Amikor bementek az egyik szobába, Alex azonnal megcsókolta az idegen nőt, és levette róla az álarcot is. Teljesen átlagosan nézett ki a lány, csak zöld szemei voltak kirívóak többi testrészétől eltérően. Azonban Alex-et ez most nem foglalkoztatta. A lányt az ágyra tette már meztelenül, és ő is levetkőzött, majd mellé feküdt az ágyban, és szenvedélyes csókban forrtak össze. 

Ekkor a nehéz faajtó nyikorogva nyílt ki, és belépett rajta Katherine Pierce. 

- Ó, édesem. Ki gondolta volna, hogy itt talállak. –vigyorodott el, és ledobta magáról lenge ruháit. –És engem meg sem hívtál… -tette hozzá rosszallóan rázva a fejét, miközben közelebb ment, majd lefeküdt a páros közé. 

Alex-nek nem kellett sokáig mondani, hiszen szerette az ilyen extrém helyzeteket, és belement a játékba. 

Az állatias szex végén a hölgy, akinek a nevét sem tudták, Katherine, és Alex remegve élveztek el, és pár percig Alex csak nézte a plafont az ágyon fekve. 

- Ideje vacsorázni. –törte meg a monoton csendet Katherine, és Alex-re nézett, aki ezen szavak hallatán elmosolyodott. Alex és Katherine meg sem igézve a lányt, harapott annak nyakába, aki emiatt velőt rázóan sikított a kis szoba falai között. 

A jelen

Megdöbbenve hallgattam végig a sztorit. Szóval Katherine-nel tulajdonképpen gyilkolásztak, és nem is akárhogy. 

- Értem. –jelenleg csak ezt az egy szót tudtam kimondani, bár amióta ismertem, ahogy megismertem, mindig is tudtam, hogy képes lenne ölni, akár engem is. 

- Csak ennyi? –szólt hozzám Alex meglepődve, de amikor látta arcomon azt a döbbent arckifejezést, amit nem tudtam letörölni magamról, elhallgatott. 

- Meddig akarsz még itt tartani? –kérdeztem meg nem törődve a következményekkel, és beletúrtam rakoncátlan tincseimbe. 

- Ameddig csak akarlak. –válaszolta egyszerűen Alex elsötétült tekintettel.

- És az nem számít, hogy én mit akarok? Én nem akarok itt lenni. Nem akarok gyilkosok között lenni, arra várva, hogy megölj. –mondtam kiabálva, és a könnyeimmel küszködve. –Miért pont én? És meddig akarsz életben tartani? –tettem hozzá hisztérikusan, majd felkeltem az ágyról, és elkezdtem felöltözni. Reméltem, hogy nem állít meg, mert egyedül akartam lenni. 

- Hagyd abba ezt az értelmetlen hisztit. –fogta meg a kezem, és erőszakosan megcsókolta ajkaimat, de én kitéptem magam a karjai közül, és kirohantam a szobából.