Hatodik fejezet: Összezavarva

Egyedül a romos szobában. Egy ideig sokkos állapotban nézelődtem, aztán már nem érdekelt a kupi. Hátrasimítottam a hajam, majd az ablakhoz sétáltam. Ahogy így bambultam, és elvoltam egymagamban, hirtelen kopogásra lettem figyelmes, majd az ajtó kitárult. Egy megtermett férfi jött be az ajtón, aki furcsán, üveges tekintettel nézett rám.

- Jó napot. Mit szeretne? –kérdeztem kíváncsian, de ő csak szó nélkül megfogta a karom, és se szó, se beszéd, elindult velem az egyik folyosón.

- Hé, hova megyünk? –szóltam ismét hozzá, de az nem válaszolt. A folyosó is hasonló stílusban pompázott, mint a már szétvert szoba, ahonnan kiráncigáltak.

- Igazán tanulhatnának itt egy kis jó modort. –tettem hozzá sértődötten, miközben a férfi kinyitott egy ajtót, majd betessékelt az ajtón.

Azonnal az ajtó felé siettem, hogy kapjak pár kérdésre választ, de mielőtt bármit tehettem volna, az ajtót becsapta előttem. 

- Hé. –csapkodtam az ajtót. –Azonnal engedjen ki. –tettem hozzá már hisztérikus hangnemben. Ezt nem hiszem. Mikor lesz vége ennek a rémálomnak. Miközben ezen gondolkodtam, sóhajtottam egyet, majd lefeküdtem az ágyra. 

Nem tudom, mennyi idő telhetett el ezután, de ismét csak úgy bejött valaki az ajtón. 

- Megint szét akarod szedni a szobát? –kérdeztem kissé gúnyosan. Nem tudtam, mióta vagyok ilyen bátor azzal a vámpírral szemben, aki rezzenéstelen arccal képes ölni, de most kibukott belőlem a kijelentés, amint megláttam Alex-et. 

- Talán most más értelemben. –válaszolta vigyorogva. Letöröltem volna a képéről azt a fogsorvillantó mosolyt, de ahhoz már nem éreztem magam elég bátornak. 

- Nekem mindegy. Végül is nem az én tulajdonom. –válaszoltam most nyugodtabban. - Tulajdonképpen nem is értem, miért foglalkozom én ezzel ennyit. 

- Én sem, de most nem ezért jöttem. –jelentette ki felvonva szemöldökét. Mi másért jöhetne, ha nem azért, hogy bosszantson? Komoran néztem felé, és vártam, hogy választ adjon fel nem tett kérdésemre. –Azért jöttem, hogy elszórakozgassunk egy kicsit. –eközben lassan közelebb jött hozzám, én pedig azon nyomban elpirultam. 

- Hogy mi? Nem. –válaszoltam elkerekedett szemekkel. –Nem akarok szórakozni. –próbáltam úgy tenni, mint aki nem tudja, hogy milyen szórakozásra gondolhat, miközben így vigyorog, és a szemeimbe néz, de az arcomon valószínűleg látszott, hogy zavarban vagyok. Alex nem törődve ezzel közelebb jött, és leült mellém, majd hirtelen megcsókolt. 

Meglepődöttségemben a hírtelen csóktól, egy ideig meredten néztem magam elé, de ekkor hírtelen valaki berontott a szobába. Az ikertestvér volt az. 

- Hogy merészeled ezt Anton? –kérdezte ordítva az ikertestvér. 

- Áh, Alex. A játékszered igazán jól csókol. –vigyorodott el, miután hátrébb húzódott tőlem. Összezavarodtam. Az ajtóban álló Alex nekirontott a mellettem ülőnek, és a grabancánál fogva felhúzta a fotelről. 

- Ő az enyém. Ha még egyszer hozzáérsz, ott fogsz kikötni, ahonnan én szabadultam. –Alex szemében olyan harag volt, amit én még sosem láttam benne. Kicsit megijedtem, hogy most akkor egymásnak fognak rontani, de egyben én is dühös voltam rá. Nem vagyok játékszer, akit arra rángatnak, amerre akarnak. 

-Jaj ne. Most igazán megijedtem. –vigyorgott továbbra is, majd hátrébb lépett, és kitépte Alex kezei közül az ingjét. –Van jobb dolgom is, mint téged hallgatni. Például a királyságommal…

-A királysággal, ami az enyém. –vágott a szavába Alex, és közben gyűlölködve néztek egymás szemébe. 

-A királysággal, amit itt hagytál. –szólt vissza Anton. –Nekem erre nincs időm. –sértődötten megfordult, és kiviharzott a szobából.